Karlfeldt, Erik Axel: Őszi zsoltár (Höstpsalm Magyar nyelven)
|
Höstpsalm (Svéd)Jag såg en rosenbuske, stänkt med blod, jag såg ett rep som gnagt en tiggarländ, och jag gick dädan, kvalmig i mitt mod av dödbenskult och murken munklegend. Ut, ut i ljuset mellan Umbriens kullar, där höstens hav i bruna vågor rullar och oxar, böjda under breda horn, på vita vägar släpa lass av korn.
Det går en man bredvid mig. Är det Frans, den fattige, vars håla jag besökt? Nej, han är mer, ty dagens hela glans står som en gloria kring hans panna krökt. "Quo vadis?" Frågan darrar i mitt sinne. vart skall jag gå, då aftonen är inne? Snabbt stiger natten upp som sot ur brand, och jag är ensam i ett okänt land.
Men jag har hört den milda rösten förr, och den har följt mig som en hasselblåst, då som en tiggare från dörr till dörr mitt hjärta gick och allt var lyckt och låst. Bliv hos mig, mästare som tyder skriften ej som ett spökelse ur helgongriften men som en bordskamrat i stilla byn, där jag vill njuta torftigt bröd och vin.
Ditt väsen kom mig när i dagens glans blott som en bländande och snabb vision, men närmre under kvällens törnroskrans och närmast som en andedräkt, en ton. Nu står mitt Umbrien, skuggans land, framför mig; jag kräver ej att se dig, blott jag hör dig, blott då och då du bär min själ ett bud, min vän i vind och skymning och min Gud.
Upp stiga höstens tunga moln av brons. Du är i dem som i det sommarblå, din skugga reses som ett hult abskons för dem som trött i ok och hetta gå. I aftonlandet är min ro belägen, mitt Emaus bland kullarna vid vägen. Det är din närhet som gör trygg min stig, att gå i mörkret är att gå med dig.
|
Őszi zsoltár (Magyar)Itt véres rózsaszál konyul felém, ott szentcsigázta, karvastag hurok. Én fázom e csontkultusz éjjelén, s hűlt ujjaimmal szívemig turok. Ki, ki! Jobb fönt egy umbriai ormon az ősz aranyszineibe tipornom, mig lent a fényes úton a süket ökrök lassan cipelik terhüket.
Egy ember kísér. Tán csak nem Ferenc, kinek zugából dúltan szöktem el? Nem, több vagy, mert ahogy mellém teremsz fejed körül izzóbban ég a jel. „Quo vadis?" - zsibbaszt aggódásom restre. Hova jutok, ha kint talál az este? Az árny úgy száll, mint hogyha az eget korom lepné be e hegysor megett.
De újra meglegyint egy drága szó, s egy kéz a csendes völgy mélyén letesz. Az ég a zárt ajtók előtt is ó, akármily vastag rajtuk a retesz. Maradj velem, Mester, hadd nyúljak érted! Nem hervatag és kősiri kísértet, hanem jó társ, aki elémbe hord puha kenyeret és mézízü bort.
Csilláros lelked nappal úgy haladt, mint egy kusza és kósza jelenés, hogy az est csipkebokrai alatt egy édes sóhajtásban elenyéssz. Ma Umbria mezőin sápadsz köddé! Csak halljalak, ha már nem látlak többé, csak lengjen rám, mihelyt karod lazúl, az alkony és a szellő és az Úr.
A szürke menny felhője csupa bronz. Nekem az ősz oly szép, akár a nyár, árnyéka hűs tető módjára vonz, amily nehéz iga görnyeszt le már. De bármi vár e rőt homályba búttan, új Emmaus szegi keserves útam. Hiába torpaszt meg tengernyi gát, Te biztosan viszel fölöttük át.
|