Bor, Matej: Ment egyszer egy járókelő az atomkorban 11 (Šel je popotnik skozi atomski vek 11 Magyar nyelven)
|
Šel je popotnik skozi atomski vek 11 (Szlovén)11
Šel je popotnik skozi atomski vek in ni bil več popotnik - bil je Usoda in je grmel na aluminijastih krilih skozi noč, pogrinjajoč zemljo s preprogami smrti. In ko je pustil za seboj, kar je pustil, je rekel svojemu srcu: Zapahni svoje duri, da se skrijem vate. In ko je bil tako skrit, je nanje potrkalo. - Kdo je? - Odpri! Odpri je in zagledal pred sabo deklico take lepote, da je onemel. - Pojdi z menoj, mu je rekla. In sta šla, Ma po preprogah smrti, s katerimi je pogrnil zemljo, in se ustavila pred baročnim zrcalom, ki je bogve kako ostalo celo sredi razvalin. Stopila je skozenj in se iz njega, razčesavajoč lase, nasmehnila. - Lepa si, ji je šepnil. - Bila sem, dokler me Usoda, grmeča skozi noč, ni izpremenila po svoji volji in svojem okusu. Poglej! Pogledal je in od groze odrevenel. - Kje so tvoje oči? Iztegnila je dlan proti njemu: Tu. Vzemi jih s seboj. Za spomin. Ne bodo ti v nadlego, saj že dolgo ne jočejo več.
|
Ment egyszer egy járókelő az atomkorban 11 (Magyar)11
Ment egyszer egy járókelő az atomkorban, de már nem is volt járókelő, hanem a Végzet, alumínium szárnyakon dübörgött az éjszakában és a halál szőnyegeit terítette a földre. És amikor elhagyta már, amit elhagyott, ezt mondta a szívének: - Zárd be lakatra az ajtót, hadd rejtőzzek el benned! – És miután így elrejtőzött, a szív ajtaján kopogtattak. - Ki az ? - Nyiss ki! - Kinyitotta az ajtót s látott maga előtt olyan gyönyörű leányzót, hogy képtelen volt szóhoz jutni. - Jöjj velem! - bíztatta a leány. És mentek együtt, mentek a halál szőnyegein, melyek a földet fedték és csak egy barokk tükör előtt álltak meg, amely, isten tudja, hogyan, még épségben maradt a romok között. A leányzó átlépett a tükrön s azon keresztül mosolygott a járókelőre. - Szép vagy - suttogta a járókelő. - Szép voltam, amíg az éjszakában dübörgő Végzet meg nem változtatott saját akarata és saját ízlése szerint. - Ide nézz! - Odanézett és megborzadt. - Hol vannak a szemeid? - Kinyúlt feléje egy tenyér. - Itt! Vedd el őket. Emlékül. Nem lesznek terhedre, mert már régen nem tudnak sírni.
|