Slúžka (Szlovák)
Ja, furko mária, prišla som s mnohými na svet, aby sme žalovali: na boha, na ľudí, že na tvár dvoje lesklých očí dali, a dušu, srdce, ktoré nás strašne dusí, nám dosiaľ nevyrvali z hrudi, že celý svet sa vidieť, dýchať musí.
K bucľatým deťom nedošli traja králi, len ľudia blízki k tým detským slabým nôžkam do kolísky šedivé málo dali a dnes a teraz my z toho mála nič sme nedostali.
Dve oči zviazané k hrane dreveného šafľa neuzrú nikdy na striebre steny Helenu Makovskú v úlohe nevernej ženy a očiam lhať sa musí, že v svete krásy neni.
Nás špinavá chladnosť kuchýň chová, ona je mŕtva, nemá, nikdy nám nepovie: v Paríži tančí Yvetta Gilbertová a očiam lhať sa musí, že svet radosti nemá.
Od hrany šafľa k radosti neschodná vedie cesta, studený zákon odvážnych tak kruto, kruto trestá.
A oči, srdce, ktoré v tele máme, ktoré v nás chladnosť kuchýň nezadusí a chtivú chtivosť nedoláme, raz povie, aby sme si vzali to, čo sme v svete nedostali, bo život raz sa chutnať musí.
Z kuchyne k radosti neschodná vedie cesta a zákon odvážnych tak kruto, kruto trestá.
Lež sladko chytiť v dlane raz krásu, radosť malú, a potom, potom nech prsty primknú k ústam fľašu veronálu.
Ja, furko mária, prišla som na svet, aby som žalovala, že z krásy v svete dostala som málo, z radosti života sa mi nedostalo a šťastia som si neurvala, že musela som bdieť, keď som chcela sniť, a plakať, keď sa mi chcelo smiať.
Len to neviem: prečo som musela žiť a prečo umierať. Feltöltő | Répás Norbert |
Kiadó | DAV |
Az idézet forrása | litcentrum.sk |
Megjelenés ideje | 1927 |
|
|
Cseléd (Magyar)
Én, Furko Mária, világra jöttem, mint sokan, hogy panaszkodjon ajkunk Isten ellen, ember ellen, mert tőlük két látó szemet kaptunk, s a lelkünket, a szívünket, mely egyre fájva fáj, keblünkből eddig ki nem tépték, s az egész világot látni, beszívni muszáj.
Pufók kicsikhez, hozzánk nem jöttenek háromkirályok, csak néhány rokon állott bölcsőnknél, és vézna lábainkhoz fakó csekélység volt, mit tett, a kincs, és mára, és mostanára abból a csekélyből semmi sincs.
A dézsához odakötözött két szemünk a színfal ezüstjén nem látja soha, mint játssza a hűtlen asszony szerepét Makovská Ilona, s a szemünknek hazudni muszáj, hogy a világon nincs szépség-csoda.
Minket konyhák szennyes fagya nevel, holt, néma közöny, mely sosem mondja el, hogy Yvette Gilbert Párizsban táncot jár, s a szemünknek hazudni muszáj, hogy — a világon nincs öröm.
A dézsától bejárhatatlan az életöröm útja, s a mezőket a hideg törvény oly szörnyen, szörnyen sújtja.
S a szem, a szív, mely testünkben él, mit meg nem fojthat a konyha fagya, a vágyó vágy, mit meg nem törhet semmi, megmondja egyszer, vegyük el, mit az élettől meg nem kaptunk, mert az életet meg kell egyszer ízlelni.
A konyhától bejárhatatlan az életöröm útja, s a mezőket a hideg örvény oly szörnyen, szörnyen szítja.
Oly édes egyszer megragadni a szépet, kis örömet, és azután, azután már a veronálos üveg is jöhet.
Én, Furko Mária, világra jöttem, hogy panaszt tegyek, hogy az életben kevés szépet éltünk, hogy életörömben nem volt semmi részem, hogy boldogságot nem szakíthattam, mert akkor kellett lennem ébren, mikor álmodni akartam, és zokognom, mikor a szívem kacagott.
Csak azt nem tudom: miért kellett élnem, és miért halok.
Feltöltő | Répás Norbert |
Kiadó | Madách Könyvkiadó (Bratislava) |
Az idézet forrása | Laco Novomeský - Válogatott versek |
Könyvoldal (tól–ig) | 27-28 |
Megjelenés ideje | 1974 |
|
|