Hvorecký, Michal: Brand party (Brand party Magyar nyelven)
|
Brand party (Szlovák)23. kapitola Nastalo polročné najhektickejšie obdobie môjho života. Neprestajne som cestovala z miesta na miesto. Ak vám zamestnávateľ platí business class letenky, vôbec vám neprekáža, keď sa kapitál v mene preniknutia na nové trhy zrieka požiadavky demokracie, aby nestratil voľný prístup k nových obchodným partnerom. Navyšovala som rozpočet. Presviedčala opinion lídrov. Rokovala s desiatkami potenciálnych sponzorov. Schvaľovala jednotlivé zložky reklamnej kampane. Vyberala najvhodnejšie lokácie. Bookovala špičkových hudobných interpretov. Vybavovala barter s leteckými spoločnosťami kvôli prevozu hostí i účastníkov. Zabezpečovala distribúciu propagačných materiálov. Dohadovala produkčné otázky. Presnejšie povedané - podplácala som všetkých možných byrokratov. Možno to vyzerá hrozivo, ale ja som akurát zadávala príkazy, ktoré som dostávala zhora. Všetci pre nás pracovali svedomito, pretože sme ich nanajvýš svedomito platili. Randers si ma v novej funkcii nevedel vynachváliť. No napriek tomu zostávali v našom pláne zádrhely, ktoré bolo treba riešiť čím skôr. Najlepšie osobne a ihneď. Neváhala som a rovno som si dohodla termíny rokovaní s najväčšími konkurentmi. V slnkom prežiarenom Berlíne som sa na ulici Pod lipami stretla s organizátormi Love Parade. Predtým som nevedela, že toto mesto stojí na piesku. Páčilo sa mi tam viac, než som čakala. Akurát kvôli reklamným slnečníkom som slávne lipy po celý čas takmer nevidela. Prezliekla som sa za bohatú raverku. Natiahla som si tyrkysové tričko s bordovými flitrami a obtiahnuté zvonové nohavice z hrubého lesklého latexu. Moje nové tenisky vyzerali ako bežecké tretry zo šesťdesiatych rokov minulého storočia, ale s akýmikoľvek inými by som pôsobila nedôveryhodne. Okolo krku som si dala strieborný náramok s trojcentimetrovými ostňami. Mobil som vložila do strieborného obalu, aby nepôsobil nudne. Melódiu zvonenia som si stiahla z prvého miesta aktuálneho britského rebríčka tanečných singlov. Tá hitová odrhovačka znela, akoby ju tvorca na mobile aj produkoval. V ruke som držala čínsky vejár s bambusmi a pandou a ovievala som sa. Celé telo som mala doslova posiate špičkovými logami. Sedela som vonku na drevenej stoličke so slamenou výplňou v kaviarni pre bohatých turistov v takzvaného ekonomického severu. Iba po polhodinovom meškaní dorazil zlý DJ. Mizerný producent a mimoriadne úspešný promotér Dr. Motte. Zložil si slnečné okuliare so žltými sklami, aby si ma premeral. Hľadel na mňa nechápavo a pochybovačne. Váhala som, či neodhalil príčinu, ktorá sa skrýva za mojím imidžom. Ale zakrátko sa nezúčatnene usmial, takže som naňho zjavne zapôsobila dôveryhodne. Zúfalo oblečeného človeka, ako je on, iste nič nepoteší viac, ako keď uvidí jedinca s podobným vkusom. Z jeho oči som videla iba zreničky. Podľa mierne zapálených okrajov viečok som ihneď videla, že spáva málo a zle. Všimla som si, že ružovo presvitajúce nozdry má znútra obložené silnou vrstvou zlata, aby si ešte vôbec dokázal šnupnúť. Prišiel spolu s dievčinou menom Uta. Označil ju za svoju asistentku, čo bol očividne len slušnejší názov pre dealerku. Obaja ma pozdravili úsečne a odmietli si so mnou podať ruky. Objednali si šampanské v lavóre ľadu, dve cappuccina a fľašu minerálky. Povedala som si, že pôjdem priamo na vec. V coolovom oblečeni som sa nechutne rýchlo potila. Rovno som Mottemu navrhla, aby tohto roku zrušil Love Parade. Požiadala som ho, aby medialne silnou váhou svojej pochybnej osobnosti podporil Brand Party. Náhradou som mu ponúkla bližšie nešpecifikovaný astronomický balik peňazí. Schválne som bola stručná, aby som si reakciu mohla vychutnať o to dlhšie. Vedela som, že Dr. Motte brával toľko chytrých drog, až celkom osprostel. Uta na to ani nepotrebovala party chémiu. Obaja zosobňovali takzvaný progresívny životný štýl más globálnej klubovej generácie, čo je pomerne zložité označenie pre intenzívne požívanie drog, nudu, životné sklamania a frustračné nákupy hodnotných veci. Najprv sa Motte nadýchol a zvraštil obočie. Tvár mal znechutenú a ľadovo stiahnutú. Potom sa už-už chystal niečo vyhlásiť, no vzápätí zabudol čo. Odrazu povedal rázne nie, a následne sa ma opýtal, aká bola otázka. Zopakovala som mu svoju ponuku dôraznejšie. O presnej sume som zatiaľ nehovorila. Usmievala som sa. Dlho mlčal a fajčil. Bol meravo vysmiaty a vysmädnutý. Kto by pri takom množstve tetrahydrocanabinololu nebol? Vypil liter minerálnej vody. Počula som iba dych z jeho predklonenej hrude. Potom konečne zdvihol čelo sperlené potom. Oči mu hlboko žiarili. Suché pery odhaľovali žlté zuby. „Nie, to nikdy neurobím. Moja republika lásky nie je o peniazoch." Hovoril namáhavo ako každý, kto trápne klame. Medzi dvoma rozochvenými prstami držal cigaretu, ktorá prezrádzala jeho zmätok. Viečka s predĺženými mihalnicami mu klesali pod vrstvou make-upu. Naniesol si na neplátkové kozmetické striebro od Christiana Diora. V žiare slnka ma ich odlesky oslepovali. Spakruky si zotrel pot zo zvlhnutých, strapatých vlasov. Už ma nebavilo dlhšie čakať. Na strieborný kaviarenský stôl som vyložila svoj notebook. Oproti infraportu som nastavila mobil. Motte na mňa vyvaľoval od halucinácií zádumčivé oči. Milujem elektronické bankovníctvo. Urobilo úplatkárstvo oveľa slušnejším. Autorizovanie platobného príkazu na ulici je ohromná vec. Keď v takýchto chvíľach zadávam heslo a robím pravým ukazovákom click, mám pocit, že naša spoločnosť funguje správne. Keď už dnes dokážeme vymyslieť najbezpečnejší a najdiskrétnejší spôsob prístupu k peniazom, znamená to, že sme dosiahli niečo neprekonateľné. Aj takéto myšlienky mi vírili hlavou, pretože som sa vôbec neponáhľala. Začala som sa na Mottem dobre zabávať. Opýtala som sa ho, či vie, že o Love Parade písal Günter Grass. Myslel si, že hovorím o nejakej odrode marihuany. Bol zvedavý, či mu ju môžem zohnať. Mňa zasa zaujímalo, koľko miliónov stojí exkluzívny sponzoring jeho nekomerčnej akcie. No Dr. Motte bol taký zhulený, že sa smial, aj keď som ho urážala. Nervóznou rukou štuchal do vecí porozkladaných na stole. Natiahol sa po kávu. Namiesto šálky a lyžičky však mimovoľne chytil klieštiky na cukor. Malátne nimi po stole kreslil čudné kruhovité znaky. Pozornosť zbystril, až keď som mu na monitore ukázala sumu 7 000 000 mariek. Aby ho LCD lesk náhodou nepomýlil, vytlačila som mu ponuku na digitálny fotopapier. Zmýlený sa zamračil a potom odrazu bľabotal o potrebe jednoty tanečnej scény i mladých ľudí na celom svete a o všeobjímajúcej láske. Vyjadril sa, že je nutné, aby sa všetci príslušníci našej generácie spojili, pretože sme jedna klubová mládež, jeden národ s jedným srdcom na jednej party a na jednej zemi. Vážne som rozmýšľala, že mu jednu strelím. Z výrazu mojej tváre zmeravel. Tváril sa, že ho napĺňa nesmierna horkosť. Chcel toho určite povedať ešte oveľa viac. Už mi bolo jasné, prečo svoje tanečne akcie zakončuje hodinovými príhovormi a na písomné vyjadrenie svojich infantilných myšlienok potrebuje vlastnú doménu. Ale zjavne zľakol, že mu nezaplatím. Dlho uprene hľadel na sedmičku a nuly. O takej sume sa mu nesnívalo ani pri najlepších tripoch pre dekádou. Samozrejme, že som vedela, koľko stojí exkluzívne sponzorstvo jeho party. Desatinu. A on, prirodzene, vedel, že to viem. Bledá tvár, vyčerpaná a bezkrvná, mu očervenela. Modré žilky na sluchách sa zvýraznili. Okolo pery mu zlovestne potrhávalo a pošklbávalo. Vráska medzi očami sa prehĺbila. Uprene hľadel na imaginárne obrazce, ktoré jeho ruka vykreslila klieštikmi v rozsypanom cukre. Ute medzičasom prestala účinkovať dávka. Chvíľkové chtivé a blažené uspokojenie jej mysle vystriedal chvat a stres. Oči mala plné akéhosi neurčitého a podozrivého lesku. Myseľ sa jej zakalila. Pod sivou a namosúrenou tvárou sa črtala vyziabnutosť. Pod kožou na líci sa jej po celý čas chvel a mihal sval. Abstinenčné príznaky zapíjala ľadovým šampanským. Zaberalo to. Ale iba na stupňovanie nervozity. Už som toho mala akurát tak dosť. Prikázala som Mottemu, aby mi ukázal údaje o bankovom spojení svojej firmy. Z počítačového kufríka som vytiahla dve kópie zmluvy o zrušení budúcoročnej Love Parade. Kontrakt mal štyridsaťpäť strán a stačilo ho podpísať na dvanástich miestach. Do riadku s bankovým príkazom som pozorne vyťukávala číslo švajčiarskeho konta, ktoré mi spomalený Motte koktavo diktoval. Opantala som ho. Ako každý, kto v peniazoch vidí len rôzne typy práškov a tabletiek, očakával, že mu zaplatím v hotovosti. Vysmiala som ho. Podpísal sa s pohŕdavým výrazom na tvári mojím korporátnym perom. Na požiadanie som u dovolila sledovať na monitore letmý okamih, keď transakcia prebehne úspešne a zaznie tiché pípnuzie. Vydýchla som si. Rokovanie pre mňa malo príchuť márnivosti a uspokojenia. Už som si myslela, že sa budem porúčať, keď odrazu Uta vyskočila zo stoličky. Oborila sa na Motteho. Nečakane mu umelým nechtom do krvi rozrezala líce. Potupne tvrdo ho udrela do brady. Vrieskala, že je zapredanec a scéna ho vyvrhne. Búšila mu do pŕs päsťami. Vyhrážala sa, že zverejní, čo urobil. Najprv mi napadlo, že to majú pripravené vopred, aby ulahodili svojmu svedomiu a aj tento týždeň do sýtosti nakŕmili lačných novinárov z tínedžerského bulváru. Práve som sa im chystala povedať, že predo mnou sa za to, že kráľovsky zarábajú na súčasnom životnom štýle mladých, vôbec nemusia hanbiť. Chcela som im vysvetliť, že každý, kto ich kritizuje, by na ich mieste robil to isté, ak by na to mal príležitosť. Je predsa všeobecne známe, že na generáciách X, Y a Net zarába ten, kto s niektorým trendom prišiel ako prvý. Lenže situácia sa vyostrila. Uta schmatla roh stola a prudko ním mykla smerom k Mottemu. Ten sa nezmohol na slovo. Chvíľu mu trvalo, kým v spomalenom mozgu spracoval, čo sa deje. Celý servis sa s rachotom zosypal na dlažbu. Zarinčali črepy. Hrkotali lyžičky. Rozbíjali sa tanieriky a poháre. Odrazu sa Dr. Motte vztýčil. Chytil si hlavu do dlaní. S neuveriteľnou nástojčivosťou zakričal, že všetko odvoláva. Osopil sa na mňa. Takúto nevraživosť som teda po obojstranne výhodnej transakcii neočakávala. Rozzúrila som sa. Pozornosť návštevníkov i personálu sa ihneď obrátila na nás. Dokonca k nám zamierila skupinka zvedavých holandských turistov. Vo vzduchu som si všimla krepový oranžový tulipán, ktorý ich držal pohromade. Takýto vývoj som potrebovala zo všetkého najmenej. Bleskovo som sa postavila. Motte mi rovno do ucha vrieskal, že som zradkyňa.Nie som stvorená pre rozčarujúce a vznetlivé úlohy. No dnes prchkosť poznačila nejeden môj čin. Švihom som chytila Mottemu aj Ute ruky. V zlomku sekundy som im dlane zovrela ako vo zveráku. Vzápätí som im skrútila prsty takou silou, až zapraskali kostičky. Nestihli ani len zakričať, a už znova sedeli na stoličkách, každý so svojou prenikavou bolesťou. Uta omdlela, ale výraz na jej tvári sa tým veľmi nezmenil. Zanechala som ich medzi prevráteným stolom, porozbíjanými šálkami a porozhadzovanými vecami, ktoré ležali na dlažbe v chaotickom zmätku. S pokynutím ruky a so sileným úsmevom som sa rýchlo vzdialila z ulice Pod lipami i z Berlína.
|
Brand party (Magyar)23. Megemeltem a költségvetést. Győzködtem a véleményvezéreket. Tárgyaltam több tíz potenciális szponzorral. Jóváhagytam a reklámkampány egyes elemeit. Kiválasztottam a legmegfelelőbb helyszíneket. A legmenőbb zenei előadókat foglaltam le. Bartert intéztem a légitársaságokkal a vendégek és a résztvevők utaztatására. Biztosítottam a reklámanyagok terjesztését. Gyártási kérdésekben egyeztettem. Koordináltam a tervet a városi hivatalokkal, rendőrséggel és hadsereggel, pontosabban mondva - lefizettem minden lehetséges bürokratát. Talán fenyegetően hangzik, de én csak utasításokat osztogattam, melyeket én is fentről kaptam. Mindenki lelkiismeretesen dolgozott nekünk, mert rendkívül lelkiismeretesen fizettük ki őket. Randers nem győzött dicsérni új beosztásomban. Ennek ellenére maradtak a tervünkben olyan gondok, melyeket minél előbb meg kellett oldanom. Leginkább személyesen és azonnal. Nem haboztam, hanem azonnal egyeztettem tárgyalási időpontot a legnagyobb konkurensekkel. A napsugaras Berlinben az Unter den Linden sugárúton találkoztam a Dance Parade szervezőivel. Korábban nem tudtam arról, hogy a várost homokra építették. Jobban tetszett, mint amire számítottam. Épp csak a híres hársfákat nem láttam, mert kitakarták a reklám napernyők. Gazdag ravernek öltöztem. Bordó flitteres türkiz felsőt húztam magamra és vastag csillogó latexből készült testhez simuló harangnadrágot. Új tornacipőm úgy nézett ki, mint a múlt század hatvanas éveinek futócipői, de semmi másban nem lettem volna hiteles. Nyakamba háromcentis tüskékkel díszített ezüst nyakláncot akasztottam. Mobilomat ezüst színű tokba csúsztattam, hogy ne tűnjön unalmasnak. Csengőhangnak az aktuális brit slágerlista első helyezettjét töltöttem le. Ez a szám úgy szólt, mintha alkotója mobilon is írta volna. Kezemben pandával és bambusszal díszített kínai legyezőt tartottam, ezzel frissítettem magam. Egész testemet szó szerint csúcsmárkák logói borították. Kint ültem egy gyékénybetétes fa széken az úgynevezett gazdasági észak pénzes turistáinak kávézójában. A hely belül egy régi lokál volt fényes mahagóniból készült pulttal és talapzattal, az egészet majolika csempék borították. A kirakati szekrénykékben süteményekkel és fekete berlini medvét formázó mézeskaláccsal teli dobozok voltak. Alig félórás késéssel befutott Dr. Motte, a rossz DJ, borzalmas producer és kimondottan sikeres szervező. Letette sárga lencsés napszemüvegét, hogy megnézhessen magának. Értetlenül és kétkedőn nézett rám. Elbizonytalanodtam, vajon nem leplezte-e le az okot, mely külsőm mögött rejtőzött. Egy pillanattal később azonban egykedvűen elmosolyodott, tehát valószínűleg megbízhatónak tűntem a szemében. Az olyan szánalmas öltözetű embert, mint amilyen ő, semmi sem vidítja fel jobban, mintha lát valakit hasonló ízléssel. Szeméből csak a pupilláit láttam. Az enyhén gyulladt szemhéjakból rögtön tudtam, hogy keveset alszik és rosszul. Észrevettem, hogy rózsaszín, áttetsző orrnyílásait belülről erős aranyréteg borítja, hogy tudjon még szippantani. Egy Uta nevű lány volt vele. Asszisztenseként mutatta be, ami szemmel láthatóan csak egy udvariasabb megnevezése a dílernek. Mindketten tartózkodóan köszöntek és egyikük sem fogadta a kézfogásom. Pezsgőt rendeltek egy vödör jégben, két kapuccsínót és egy üveg ásványvizet. Úgy döntöttem, rögtön a tárgyra térek. A menő cuccban gusztustalanul gyorsan izzadtam. Motténak egyenesen azt javasoltam, hogy ebben az évben függessze fel a Dance Parade-et. Arra kértem, hogy kétes személyiségének erős médiabefolyásával támogassa a Brand Partyt. Cserébe pontosan nem megnevezett, csillagászati összeget ajánlottam fel. Szándékosan fogalmaztam tömören, hogy a reakcióját hosszan élvezhessem. Tudtam, hogy Dr. Motte annyi okosdrogot fogyasztott, hogy teljesen meghülyült tőle. Utának ehhez még partydrogra sem volt szüksége. Mindketten a globális klubgeneráció tömegének úgynevezett progresszív életstílusát személyesítették meg, ami egy aránylag bonyolult megnevezés az intenzív droghasználatra, unalomra, csalódásokra az életben és drága dolgok kétségbeesett vásárlására. Blaster először nagy lélegzetet vett és összevonta a szemöldökét. Arca kedvetlen és fagyosan meredt volt. Már-már mondott volna valamit, de hirtelen elfelejtette, mit is akart. Aztán hirtelen határozott nemmel válaszolt, majd megkérdezte, mi is volt a kérdés. Megismételtem az ajánlatomat nyomatékosabban. Pontos összegről egyelőre nem beszéltem. Mosolyogtam. Sokáig hallgatott és dohányzott. Arcán meredt mosoly ült és szomjazott. Ki ne szomjazott volna ilyen mennyiségű tetrahidrokannabinol mellett? Megivott egy liter ásványvizet. Csak mellkasából előtörő szuszogását hallottam. Aztán végre felemelte izzadságcseppekkel pöttyözött homlokát. Szeme mélyen izzott. Száraz ajkai felfedték sárga fogait -Nem, ezt nem teszem meg soha. Az én szeretet-köztársaságomban nem a pénz dönt. Nehézkesen beszélt, mint mindenki, aki kínosan hazudik. Remegő ujjai közt cigarettát tartott, mely zavarodottságáról árulkodott. Szemhéja meghosszabbított szempillái és a sminkréteg alatt lassan süllyedt. Christian Dior márkájú kozmetikai ezüst füstfóliát vitt fel rá. A napsütésben elvakított a csillogása. Hanyagul letörölte az izzadságot átnedvesedett, kócos hajáról. Már untam a várakozást. Kiraktam az ezüst színű kávéházi asztalra a laptopomat. Az infraporttal szembeállítottam a mobilomat. Motte meregette rám hallucinációktól bamba tekintetét. Imádom az elektronikus bankolást. Adott valamiféle méltóságot a korrupciónak. A fizetési megbízás hitelesítése az utcán szerintem nagyszerű dolog. Amikor megadom a jelszót és jobb mutatóujjammal rákattintok, az az érzésem, hogy társadalmunk jól működik. Ha már képesek vagyunk kitalálni a pénzhez való hozzáférés legbiztonságosabb és legdiszkrétebb módját, az azt jelenti, hogy elértünk valami felülmúlhatatlant. Ilyen gondolatok jártak a fejemben, mert egyáltalán nem siettem. Kezdtem jól szórakozni Mottén. Megkérdeztem tőle, hogy tud-e róla, hogy Günter Grass írt a Dance Parade-ről. Azt hitte, hogy a marihuána valami új változatáról beszélek. Kíváncsi volt, tudok-e neki szerezni. Engem viszont az érdekelt, hány millióba kerül a nonprofit rendezvényének exkluzív szponzorálása. De Motte annyira be volt tépve, hogy csak nevetett, amikor sértegettem. Feszült kézzel bökdöste az asztalon szétpakolt dolgokat. Kinyúlt a kávéért. A csésze és a kiskanál helyett azonban akaratlanul a cukorcsipeszt ragadta meg. Tompán rajzolgatott vele az asztalra fura körkörös alakzatokat. Figyelme csak akkor élesedett, amikor a képernyőn megmutattam neki a 4 000 000 eurós összeget. Hogy ne zavarja őt meg az LCD csillanás, kinyomtattam neki az ajánlatot fotópapírra. Szándékosan először többképes nyomtatást választottam, melyen a szám tíz különálló keretben volt látható. A nullák áradatától még nekem is megszédült a fejem. Meg sem merem tippelni, nála milyen körkörös látomásokat okozhatott. Elnézést kértem, és kinyomtattam matrica formában. De Motte még akkor sem értette volna, ha a hatalmas számot a homlokára tapasztottam volna. Összezavarodva elfintorodott, és egyszeriben hablatyolni kezdett a mindent átölelő szeretetről és arról, hogy az egész világon egyesíteni kell a táncéletet és fiatalokat. Szerinte elengedhetetlen, hogy a generációnkhoz tartozók összefogjanak, mert egy klubhoz tartozunk, egy nemzet vagyunk egy szívvel, egy partin és egy földön. Komolyan megfordult a fejemben, hogy lekeverek neki egyet. Arckifejezésemet látva lemeredt. Úgy tett, mintha mérhetetlen keserűség töltené el. Biztos sokkal többet akart még erről mondani. Így már világos volt, miért fejezi be a táncos rendezvényeit egyórás beszédekkel, és miért van szüksége saját honlapra infantilis gondolatai írásbeli kifejezésére. Láthatólag megrémült, hogy nem fogok fizetni. Hosszan és mereven nézte a hetest és a nullákat. Ilyen összegről még csak nem is álmodott még a legjobb trippek alatt sem egy évtizeddel ezelőtt. Természetesen tudtam, mennyibe kerül a partijának exkluzív szponzorálása. Tizedébe. És ő, természetesen, tudta, hogy tudom. Kimerült, vértelen és sápadt arca elvörösödött. Halántékán a kék erek még erőteljesebbek lettek. Szája körül baljós remegés jelent meg. A két szeme közti ránc elmélyült. Mereven nézte a képzeletszülte ábrákat, melyeket keze rajzolt a csipesszel a szétszóródott cukorba. Utánál időközben elmúlt a szer hatása. Tudata pillanatnyi mohó és üdvözült elégedettségét felváltotta a kapkodás és a stressz. Szeme valamiféle bizonytalan és gyanús csillogással volt teli. Tudata homályba veszett. Szürke és dühödt arcvonásai mögött dermedtség rajzolódott ki. Arcán egész idő alatt remegett és ugrált egy izom. Az elvonási tünetekre pezsgőt ivott. Ez hatott. Az idegesség fokozására. Már épp kezdett betelni nálam a pohár. Felszólítottam Mottét, hogy mutassa meg a cége banki adatait. A számítógépes bőröndből elővettem két példányt a jövő évi Dance Parade visszavonásáról szóló szerződésből. Negyvenöt oldalas volt, és elég volt tizenkét helyen aláírni. A banki utalás sorába figyelmesen bepötyögtem a svájci bankszámla számát, melyet a belassult Motte diktált le dadogva. Felülkerekedtem rajta. Mint mindenki, aki a pénzben csak a különböző típusú porokat és pirulákat látja, arra számított, hogy készpénzben fizetek neki. Jót nevettem rajta. Megvető arckifejezéssel írt alá a céges tollammal. Kérésének engedve hagytam, hogy nézze a monitoron a könnyed pillanatot, amikor a tranzakció sikeresen végbemegy és megszólal a halk sípolás. Megkönnyebbültem. A tárgyalást hiúság és elégedettség hatotta át. Már épp készültem elköszönni, amikor Uta hirtelen felpattant a székéről. Mottéra vetette magát. Műkörmeivel váratlanul véresre kaszabolta az arcát. Szégyenszemre keményen állon vágta. Visított, hogy eladta magát, és hogy a táncélet megtagadja őt. Ököllel ütötte a mellkasát. Megfenyegette, hogy nyilvánosságra hozza, mit tett. Először az jutott az eszembe, hogy biztos előre begyakorolták, hogy könnyítsenek a lelkiismeretükön, és ezen a héten is degeszre tömjék a zsebeit a tinédzsereknek szóló bulvár vérszomjas újságíróinak. Éppen el akartam nekik mondani, hogy előttem aztán nem kell szégyellniük magukat azért, mert gennyesre keresik magukat a fiatalság mai életstílusán. El akartam nekik magyarázni, hogy mindenki, aki őket bírálja, a helyükben, ha lehetőség nyílna rá, ugyanezt tenné. Köztudott, hogy az X, Y és Net generáción az keres, aki a trendekkel elsőként jön ki. De a helyzet mindeközben kiélesedett. Uta megragadta az asztal sarkát és erőteljesen Motte felé rántotta. A férfi szóhoz sem jutott. Eltartott egy ideig, amíg lelassult agya feldolgozta, mi történik. A teljes teríték nagy zajjal a földre szóródott. Csörömpöltek az üvegcserepek. Zörögtek a kiskanalak. Összetörtek a kistányérok és a poharak. Motte hirtelen felegyenesedett. Kezét az arcához emelte. Hihetetlen erőszakosan üvöltött, hogy mindent visszavon. Rám ripakodott. Ilyen mértékű gyűlöletet kétoldalúan előnyös üzletkötést követően nem vártam. Dühbe gurultam. A vendégek és a személyzet figyelme is ránk irányult. Sőt, egy csapat holland turista el is indult felénk. A levegőben észrevettem egy narancssárga krepp papírból készült tulipánt, mely együtt tartotta őket. Ilyen fejleményre a legkevésbbé sem volt szükségem. Villámgyorsan felálltam. Motte egyenesen a fülembe üvöltötte, hogy áruló vagyok. Én nem kiábrándító és küzdelmes feladatokra születtem. Ma viszont a hevesség jónéhány tettemre rányomta a bélyegét. Lendületből elkaptam Motte és Ute karját. A másodperc töredéke alatt megszorítottam a kezüket, mintha satuba fogtam őket. Aztán olyan erővel csavartam ki az ujjaikat, hogy pattogtak a csontocskák. Még kiáltani sem volt idejük, már ültek is a székükön, mindketten átható fájdalommal küszködve. Uta elájult, de az arckifejezése ettől még nem sokat változott. Otthagytam őket a felborult asztalok, összetört csészék és szétdobált holmik között, melyek a földön kaotikus zűrzavarban hevertek. Odaintettem, és erőltetett mosollyal gyorsan távoztam az Unter den Lindenről és Berlinből is.
|
![[Video]](https://www.magyarulbabelben.net/images/movies.png "Video!"){kind=small}
