Urban, Milo oldala, Magyar életrajz
Életrajz
Milo URBAN, 1904. 08. 24. Rákosvölgy – 1982. 03. 10. Pozsony; egy erdőkerülő gyermekeként jött a világra. A két világháború közti irodalom egyik legjelentősebb prózaírója. A szlovák faluvilág szerzője, a falusi emberek életét ábrázoló írásaiban a naturista epika lírával vegyül. Kora gyermekkorát az erdészlakban töltötte, távol a civilizációtól, Babia Hora hegyeiben. (Innen kapta becenevét is: Podbabjagurský). Első prózáit tizenhat évesen a Vatra c. diáklapban publikálta, korai művein erősen érződik a nagy realisták, Kukučín és Vajanský hatása. Živý bič (1927) c. kulcsregénye eddig tizenhat kiadást ért meg, és már a harmincas években több nyelven is megjelent: szlovénül, szerbhorvátul, németül és magyarul is (Az élő ostor). Érdekes ellentmondás, hogy bár Urban fasiszta kötődésű lapoknak dolgozott, a Živý bič német kiadása mégis tiltólistára került. A regény egyaránt sikert aratott a kritikusoknál és az olvasóknál is, ezen felbuzdulva Urban megírta a mű szabad folytatását Hmly na úsvite (1930) címmel, melyet két alkalommal is átdolgozott (1941, 1970). A trilógia harmadik része V osídlach címmel jelent meg (1940).