Bandeira, Manuel: A száműzetés dala (Canção do exilio Magyar nyelven)
|
Canção do exilio (Portugál)Oh! Mon pays sera mes amoirs toujours*. (Chateaubriand)
Eu nasci além dos mares: Os meus lares, Meus amores ficam ki! - Onde canta nos retiros Seus suspiros, Suspiros o sabia!
Oh! que céu, que terra aquela, Rica e bela Como o céu de claro anil! Que seiva, que luz, que galas, Não exalas, Não exalas, meu Brasil!
Oh! que saudades tamanhas Das montanhas, Daqueles campos natais! Daquele céu de safira Que se mira, Que se mira nos cristais!
Não amo a terra do exílio, Sou born filho, Quero a pátria, o meu país, Quero a terra das mangueiras E as palmeiras E as palmeiras tão gentis!
Como a ave dos palmares Pelos ares Fugindo do caçador; Eu vivo longe do ninho; Sem carinho, Sem carinho e sem amor!
Debalde eu olho e procuro ... Tudo escuro Só vejo em roda de mim! Falta a luz do lar paterno Doce e temo, Doce e terno para mim.
Distante do solo amado - Desterrado - A vida nao é feliz. Nessa eterna primavera Quem me dera, Quem me dera o meu país!
*Oh! meu pais sera meus amores / Sempre! Esta frase aparece na romança cantada por Lauterc, uma das personagens de Les aventures du dernier Abencerage (cf. Casimiro de Abreu. Rio de Janeiro: Agir, 1961. Coleçao Nossos Clássicos).
|
A száműzetés dala (Magyar)Oh! Mon pays sera mes amoirs toujours. (Chateaubriand)
Túl a tengeren születtem, Számos szerelmem, Háztájam, minden ott való! Hol magányosan dalolgat Epedve sóhajt, Sóhajt az énekes rigó!
Ó! Micsoda ég és föld az, Ékekben gazdag, Akár azúros fenti Kék! Őserő, fény, pompa, permet, Zöldellő lelked Ki ne leheld Brazilvidék!
Ó! Ahány emléket hordok: Hatalmas ormot, Ifjonckorom mezősorát! Tiszta ég forog zafírban, Kristály-alakban Csillan, igézi önmagát!
Rabságom földje nem ragyog; Gyermeke vagyok Hű hazámnak, szülőföldnek - Látom a mangófák honát: Ott a pálmafák, Pálmafák egymásra dőlnek!
Mint pálmaág szökő madár, Kit dús légen át Szilaj vihar s vadász terel; Fészektől messze élek én, Tünde érzemény, Lágy szívremény, nem érlek el!
Fölös fürkész tekintetem... Mint sötét terem Az éj homálya vesz körül! Nem óv az otthon fényköre, Mézédes öle, Öle hiányzik szünt’lenül!
Hőn kívánt honom kiáltván - Száműzve árván - Az élet itt csak tört sirám. Egyetlen örök tavaszra Ki adja vissza, Ki adja vissza szép hazám!
|