Diktatorius (Litván)
Fabrike, už grotų, soste jis liko sodietis. Mokėjo skirti pelus nuo grūdų, įkinkyti jaučių kietakaktę porą į jungą. Žemdirbio rūpestį jaučia bet kuris padargas ir gyvis, įskaitant žmogų. Botagas, šiaudai. Jis žinojo, ko verta tikėtis iš draugų ir iš priešų. Sugriovęs visa, kas bloga,
formavo naujovišką būtį. Iš miesto smagumų pamėgo teatrą. Kada ateitis priartėjo, ir kone kiekvienas išpažino savąsias kaltes, jam stigo tik scenos. Kur būta šiukšlynų, išaugo bemaž babilonas iš jaspio ir marmuro. Salėj gali sutalpinti Šv. Petrą, Notre-Dame ir Westminsterį, o šimtamylis balkonas
plyti tuščias, idant siluetas, jame išryškėjęs, lyg šauktukas svaigintų minias – tiek melžėją, tiek šnipą – Eliziejaus laukuos (jie nesiskiria nuo prototipo, tik kur kas ilgesni, platesni ir, deja, ne Paryžiuj). Bet visi apsirinkam. Jam teko kitoks Eliziejus apanglėjusioj dirvoj, kaitroj, po sukrypusiu kryžium
ir raudona žvaigžde (kad abu dievai jam atleistų). Virš kauburio šunta valstybinės vėliavos spalvos, ir dirbtiniai žiedai, lyg burnas pražiojusios galvos, sumišę pripildo skurdaus dubenėlio fajansą. Plevėsuoja lapukas su žodžiais „Dėkojam už laisvę“, nes tikrai pernelyg banalu sakyti sic transit.
Kiek toliau negyvenami plotai, langų apibrizgusios kortos. Kaip juostelė klijų ant cenzoriaus perplėšto voko, žvilga kietas dangus. Ši sostinė verkti nemoka. Surūdiję sklerotiški vamzdžiai. Nedarbas ir bėdos. Milijonas beglobių (jis buvo uždraudęs abortus) ir klajojantys šunys. Čionai nesibaigia Kalėdos,
kai brezentas apklojo tarytum sukruvintas lukštas ir keliolika juodžemio saujų užpylė tą, kuris lig mirties tikėjo, kad liaudis jį myli. Ošia varganos tuopos, ir varna lapuose nardo, ir istorijos knygą mokykloj užverčia berniūkštis, neįsiminęs jo vardo. Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | Tomas Venclova |
|
Diktátor (Magyar)
Paraszt maradt a gyárban, a rács mögött, a trónon. Azt tudta, mi az ocsú, mi a búza. S hogy az ökrök nyakát muszáj igába törni. A földműves gondját-baját átérzi szerszám, élőlény – az embert sem kivéve. Ostor és szalma. Ellenség, barát: tudta jól, mi módon kezelhető. A rosszat eltörölte – szép újat hozva létre.
A nagyvárosi finomságok közül a színházat imádta. Mikor jövője elközelgett, és szinte mindenki gyónt, kevesellte a teatralitást. Jáspis és márvány Babilont emeltetett a szemétdomb helyén. Akkorát, hogy elfér nagytermében a Notre Dame, a San Pietro kupolája és a Westminster. Igaz, üres a százmérföldes erkély,
kirajzolódik rajta sziluettje mint felkiáltójel; hogy újra lelkesítsen, hogy tűzbe jönne tőle fejőnők, spiclik serege az Elíziumi Mezőkön (a Champs-Élysées-t gyártatta le; hosszabb lett, szélesebb, csak sajna nem Párizsba’ csillog). De mindnyájan tévedhetünk. Másfajta Elízium lett a jussa: elszenesedett föld, roggyant kereszten vörös csillag
alatt (mindkét isten bocsánatára tartva számot). Állami trikolór fakul a hant fölött. A sok-sok művirág a bánatos fajanszban olyan; mintha csak szájon át tömték volna a tátott koponyába. Ling-leng itt papírlap, rajta felirat „Köszönjük a szabadságot”, mert tényleg közhely volna azt mondani: sic transit.
Odébb élettelen lakótelep, megannyi sokablakos kártya. Mint a cenzor feltépte borítékon ragasztószalag, rideg égbolt csillámlik. Ez a főváros nem sír, nem sirat. Szklerotikus, rozsdás csövei. Nyomora, munkanélkülisége. Milliónyi hajléktalanja (ez lett a tiltott abortuszból mára), kóbor kutyái. Még nincs a karácsonynak vége,
mikor mint véres héj a ponyva ráborult, de könnyet senki, csak fekete földdel szórta be pár marék. Azt hitte mindhalálig – szereti őt a nép. Varjú császkál avarban, lombját a nyárfa ejti. Az iskolás, becsukva a történelemkönyvet, nevét is elfelejti.
Feltöltő | P. T. |
Kiadó | Európa Könyvkiadó |
Az idézet forrása | Mondjátok meg Fortinbrasnak |
Megjelenés ideje | 1992 |
|