Michelangelo, Buonarroti: Rime 272. (Tornami al tempo)
Rime 272. (Tornami al tempo) (Olasz)Tornami al tempo, allor che lenta e sciolta al cieco ardor m’era la briglia e ’l freno; rendimi il volto angelico e sereno onde fu seco ogni virtù sepolta,
e ’ passi spessi e con fatica molta, che son sì lenti a chi è d’anni pieno; tornami l’acqua e ’l foco in mezzo ’l seno, se vuo’ di me saziarti un’altra volta.
E s’egli è pur, Amor, che tu sol viva de’ dolci amari pianti de’ mortali, d’un vecchio stanco oma’ puo’ goder poco;
ché l’alma, quasi giunta a l’altra riva, fa scudo a’ tuo di più pietosi strali: e d’un legn’arso fa vil pruova il foco.
|
Rímek 272. (Vigy oda vissza) (Magyar)Vigy oda vissza, ahol vak hevemnek zablája még nem volt, s féket nem érzett; add vissza a derűs, angyali képet, amellyel minden erényt eltemettek.
Add vissza sok fürgén s fáradva megtett léptem, mely évvel rakva oly nehéz lett; add vissza könnyem és tüzem, ha néked, szeretnéd, hogy még örömet szerezzek.
S jóllehet a halandók keserédes kínjával táplálkozol, mit akarsz egy megfáradt öregemberrel, Ámor?
Lelkem, közel a túlpart kútfejéhez, leglágyabb nyiladnak is mint a pajzs, s nem gyúl már tűz a kihamvadt zsarátból.
|