Merini, Alda: L'ora più solare per me

L'ora più solare per me
quella che più mi prende il corpo
quella che più mi prende la mente
quella che più mi perdona
è quando tu mi parli.
Sciarade infinite,
infiniti enigmi,
una così devastante arsura,
un tremito da far paura
che mi abita il cuore.
Rumore di pelle sul pavimento
come se cadessi sfinita:
da me si diparte la vita
e d'un bianchissimo armento io
pastora senza giudizio
di te amor mio mi prendo il vizio.
Vizio che prende un bambino
vizio che prende l'adolescente
quando l'amore è furente
quando l'amore è divino.

Számomra a nap legpompásabb órája az,
mely leginkább rabul ejti testem,
mely leginkább rabul ejti elmém,
mely leginkább megbocsát nekem,
amikor te beszélsz velem.
Végtelen szójátékok,
végtelen rejtvények,
és egy annyira pusztító forróság,
félelemkeltő remegés
mely a szívemet lakja.
A bőr zaja a padlón
mintha kimerülten esnék le:
tőlem eltávolodik az élet
és én, egy nagyon fehér csorda
ítélőképesség nélküli pásztorlánya,
tőled, szerelmem, átveszem a bűnös szokást.
Bűnös szokást, mely rabul ejt egy gyereket
bűnös szokás, mely rabul ejt egy serdülőt
mikor tomboló a szerelem,
mikor isteni a szerelem.