Merini, Alda: Il bacio

Il bacio appena sognato
in una notte di tradimenti,
dove tutti consumano amplessi
che non hanno profumo,
il tuo bacio febbricitante,
il candore delle tue labbra,
somiglia alla mia porta
che non riesco ad aprire.

Il bacio è come una vela,

fa fuggire lontano gli amanti,

un amore che non ti gela

che ti dà mille duemila istanti.

Ho cercato di ricordare

che potevi tornare indietro,

ma ahimè il tuo bacio

è diventato simile a un vetro.

Io come un animale

mi rifugio nel bosco

per non lasciare ovunque

il mio candido pelo.

Il pelo della mia anima

è così bianco e così delicato

che persino un coniglio ne trema.

Tu mi domandi quanti amanti ho avuto

e come mi hanno scoperto.

Io ti dico che ognuno scopre la luce

e ognuno sente la sua paura,

ma la mia parte più pura è stata il bacio.

Io tornerei sui monti d’Abruzzo,

dove non sono mai stata.

Ma se mi domandano

dove traggono origine i miei versi,

io rispondo:

mi basta un’immersione nell’anima

e vedo l’universo.

Tutti mi guardano con occhi spietati,

non conoscono i nomi delle mie scritte sui muri

e non sanno che sono firme degli angeli

per celebrare le lacrime che ho versato per te.

Egy éppen csak megálmodott csók

a megcsalások éjszakáján,

ahol mindenki csak a közösülést gyakorolja,

melynek nincs illata,

lázban égő csókjaid,

ajkad ártatlansága

az ajtómra hasonlít, melyet nem tudok kinyitni.

A csók olyan mint egy vitorla,

messzire elűzi a szeretőket,

egy szerelem, mely nem fagyaszt meg téged

mely ezer, kétezer pillanatot ad néked.

Megpróbáltam emlékezni rá,

hogy vissza is térhettél volna,

de sajnos csókod olyanná vált, mint az üveg.

Én, mint egy állat,

az erdőben keresek menedéket,

hogy ne hagyjam szerteszét fehér szőrömet.

A lelkem szőre oly fehér és finom,

hogy még egy nyúl is beleremeg.

Te kérded tőlem, hogy hány szeretőm volt

és hogyan fedeztek fel.

Én mondom neked, hogy mindenki felfedi a fényt

és mindenki érzi a félelmét,

de a legtisztább részem a csók volt.

Visszatérnék az Abruzzói hegyekbe,

ahol sohase jártam.

De ha megkérdezik,

hogy honnan erednek verseim,

azt válaszolom:

csak egy lélekben való elmerülésre van szükségem

és látom a világmindenséget.

Mindenki könyörtelen szemmel néz rám,

nem ismerik a falakon levő írásaim nevét,

és nem tuják, hogy ezek az angyalok írásai,

az érted hullatott könnyek ünnepelése.