Vida József: A király jobb keze

Fehérvárott összegyülnek

Az egész országból

Főpapok és nemes urak

Király parancsából.

Fehérvárott a templomban

Negyvenöt év óta

Nyugoszik elsö királyunk

Márvány-koporsóba.

 

Elkészült már az uj egyház;

– László épittette –

Oda viszik, ott nyugodjék

István király teste.

Háromnapi böjtöléssel

Kezdik a szertartást,

Három nap és három éjjel

Imádkoznak folyvást.

 

Félregördül a nehéz kő

A sír ajtajáról,

S ugy beszélik, ugy olvassuk

Régi krónikákból:

Hogy e perczben szerte ömlik

Holmi drága illat,

Minöt ember még nem érze,

Minöt le sem irhat.

 

De milly csoda!... a koporsó

Folyadékkal telve,

Rózsaszinű balzsamos viz –

Fürdik a test benne.

„Uram király, László király.

Legyen velünk Isten!

Csendes éjben szent éneket

Gyakran hallánk itten.”

 

Kiszedik a szent maradványt,

S fehér gyolcsra rakják,

Dicsérve szent énekekkel

Az Ur akaratját.

De a jobb kéz, de a gyürü –

Nem akadnak rája,

Főpapok a koporsóban

Keresik – hiába!

 

Merni kezdik a vizet is

Ezüst edényekbe,

De mint merik, csodás módon

Szaporodik egyre.

S ujra kezdik a keresést,

Ujra... de mi haszna!

A jobb kéznek, a gyürünek

Se hire se hamva.

 

A szent szüz oltára előtt

Agg szerzetes térdel,

Imádkozik az Istenhez

Alázatos szívvel;

De im, elakad imája,

Hirtelen megdöbben:

Deli ifju áll elötte

Hófehér öltönyben.

 

„Vedd e csomót, jámbor öreg,

Isten hü szolgája,

S mig az idő elközelget

Viselj gondot rája.”

S eltünik a pillanattal –

Való-e vagy álom?...

Gondolkodik a szerzetes

A csodalátványon.

 

„Uram Isten! ez a csomó...

Ugyan mi lehet benn!”

S feltakarja, hol nem látják,

Az oltárszögletben.

És a jobb kéz és a gyürü,

A mit ugy keresnek,

Földre hull ijedelmére

Az agg szerzetesnek.

 

S a drága kincset magával

Viszi a zárdába;

Örizését csodás módon

Isten bizta rája.

Sokáig maradt titokban

Nála az ereklye,

Mig az idő elközelgett.

Hogy felfödözhette.

 

Sok jótéteményt gyakorlott

István jobb kezével

S azt a jutalmazó Isten

Nem is feledé el:

Ös Budában az ereklye

Most is romlatlan még,

S tisztelete nem szünend meg.

Mig él a magyarnép.