Thurzó Lajos: Ember az őszi utcán

Ember az őszi utcán

talpa alatt fénylik az úttest

s kabátján, kalapja görbe szélén

csendesen hull a z őszi est,

mely új most és csodás

a városok süppedt szélén

is érett vágyódás

őszi est permetez

élő húsra, holt fára, kőre

vékony felhőnedvet, mely úgy szitál alá

sötét tetőre

mintha fűszál-erekből finoman

csepegne átlátszó, tiszta méz,

mert édes íze van mostan

az őszi esőcseppnek is a szájon

s hol lengenek könnyű szelek

a tájon,

úgy ragyognak a sötét sárban

mint parányi, fényes ezüstszemek.

 

Az ember méri-méri az utat,

nem szól senkihez és mégis

mindenkihez beszél

akár az öszi szél.

Nagy szemében a fény kutat

s köszönt mindent:

főtéri árva kutat,

tornyok komor iveit,

omló villanyfényt, lompos fákat,

az est furcsa színeit;

az utak girhes bordáin

csörömpölő igákat;

rongyos, izzadt hámot

párás lovak hátán

nagyszájú mozireklámot.

Ember-testvéreket, kik a nyirkos járdán

futnak vidáman céllal

ölel meleg szívvel,

két izom acéllal.

 

Máskor is bandukolt az ember, utcán

ilyenkor ősszel, este

és sápadt bánattal, de piros reménnyel leste

s érezte saját hátán is sajogni

korbácsok átkos ütését;

érezte a járdák őszi nyirkát

talptalan cipőjén át;

érezte szive lázadó verését,

mikor millió csont-ember verítékén

herék ittak az öröm borából

s forrósodtak az őszi utcán is szavak,

gerjedtek csodás párák és vadak

szürke göröngyök őszi sarából.

 

És nagy valóság, ígéretes ma lett

azóta a csodákból, az álomszínekböt,

erős híd épült

sarló-kalapács emberek felett

keleti fényből, munkáshitekböl

át a mély árkon.

 

Most új ember jár az ősz-esti árnyon . . .

Hol fanyar bánat volt belül,

a fáradt szívben most

ifjú tavasz ül . . .

Az ember, a tegnap még szolga —

ma szabad s hogy ragyog,

hogy ragyog . . . !

Ámultak ugy - e büszke volt nagyok . . . ?

Ember az utcán, őszi utcán,

a tegnap rabja, mа szabad ember,

én vagyok . . . !

Én vagyok s rajtam át

bennem

millió szabadember

hite épül, szive dobban,

feszül a karja jobban.

S önt erős hitet belém:

építő munka új arcú gyárakban,

termő földeken ízesebb kenyér . .

 

1946. november hó