A földgömb (Magyar)
A kisfiam a földgömböt pofozza. Forog a Föld! – Jól van, kis Lóci, – mondom. – A fejét! Csak rajta, püföld!
Tekerd ki azt a kopasz koponyáját, csak verd vigan! Minden fordulat egy nap a jövőbe, üsd, vágd, fiam! –
És táncol a Föld a gyerek kezében: egy perc alatt százszor felkél s lenyugszik menekűlve rajta a nap,
és nem tudom, mire jó ez a játék, de jólesik Lócit nézni, ki mint a végzet, osztja pofonait:
jólesik nézni, mintha bosszut állnék most mindazért, ami gyalázat s kín ezen az őrült csillagon ért.
S forog a Föld és száll az emberöltő, már mind halott, aki ma él, és kergetjük vadúl az uj századot,
kurjongatva kergeti Lóci, én meg keserüen: nem én játszom vele, hanem a szörnyű játék velem,
ő játszik velem, a Föld, és dühömre rá se figyel: marad a régi börtön, ahol élni és halni kell.
Tudom, mi vagy, vén börtön! Egy keringő dervis feje, ki megálmodta az életet és meg- őrült bele,
egy ős varázslóé, ki lenyakazta saját magát: forgó feje kirepült az időbe s lett a világ.
Baltát rá, verd szét! – szorít most ökölbe egy gondolat, de tehetetlen kínom, józanodva, csak elapad,
és csak nézem, nézem, hogy jár a dervis átkos feje: nem lehet jó ez az ördögmotolla őneki se!…
A kisfiam a földgömböt pofozza. Forog a Föld. – Vigyázz, csak papír, – mondom, – és ragaszték, össze ne törd! –
és ledőlök a diványra. De jó, hogy már este van! Lóci elúnja magát. Kimegy. Én is únom magam,
s csönd van és béke, és ahogy lehúnyom nehéz szemem és mozdulatlan álmodozva fekszem a semmiben,
látom: egy fej forog le a magasból, lebeg, leszáll, egy fáradt fej, – érzi, mennyire szánom, s lassan megáll. Feltöltő | Váradi József |
Az idézet forrása | http://krk.szabolorinc.hu/08/24.htm |
|
The Globe (Angol)
My boy is smacking the globe around. “The Earth’s spinning!” “Well done, my Lóci, go for his head!” I say, grinning.
“Twist that hairless noggin right off, hit him, go on! Each turn a day toward the future, smack him, young one!”
The Earth starts to dance under his hands, in sixty seconds a hundred times the fleeting sun sets, and sunrise beckons,
and I know not what end this game serves but it feels grand to watch Lóci, as his merciless, fateful blows land:
it feels grand, like revenge exacted for all the pain and slights I’ve been dealt here on this hellish terrain.
The Globe turns and lifetimes vanish, ephemeral, all those yet alive, we chase wildly the centennial,
Lóci chases with abandon, and I do bitterly: it is I who have been played by this game, terribly,
the Earth toys with me, and to my wrath bats not an eye: remains the old prison in which we must live and die.
I know you, old prison! A whirling dervish’s head, that conjured up life and in the course slowly went mad,
or that of an ancient wizard who came unfurled, his head spun into space and gave rise to the world.
“Under the axe, to shreds!” the stubborn thought captivates, then my crippled pain, soberingly, evaporates,
and I just stare, stare at the dervish’s accursed head: he wishes the devilish curse would take me instead!…
My boy is smacking the globe around. The Earth’s spinning. “Careful, don’t rip that glued-on paper underpinning!”
I recline on the récamier. Glad it’s evening! He and I have both grown bored. I watch Lóci. Leaving.
There is peace and quiet now, as my eyelids close and I lie motionlessly in dreamy repose,
I see: a head winds down from on high, floats, starts to drop, weary head — senses my sympathies, grinds to a stop.
Feltöltő | Váradi József |
Az idézet forrása | https://medium.com/@joevaradi/the-globe-a-f%C3%B6ldg%C3%B6mb-d6c946631cf4 |
|