Őrizni fogsz (Magyar)
Mint százkezű szél a riadozó |
vagy mint a nap, mikor reggel beleveti magát |
karjaiba a meztelen tavaknak. |
|
Megrohanlak: a hálám rohan meg. |
Rettenetes fény gyul át rajtam: |
nem látlak tőle, pedig itt vagy |
s te magad keresed az ajkam. |
|
Nem látlak – Emberek vagyunk még? |
Káprázat visz hintázva föl-le. |
Egyszer, súgod, egyetlenegyszer! |
Aztán zuhanok, mindörökre. |
|
Egyszer, súgod még, s én kialszom, |
feketén, kábultan, halottan, |
de te már megőrzöl, ahogy a napfényt őrzi |
a föld sötét s nehéz aranyban. |
|
Feltöltő | Tauber Ferenc |
Kiadó | https://konyvtar.dia.hu/html/muvek/SZABOL |
Az idézet forrása | https://konyvtar.dia.hu/html/muvek/SZABOL |
Megjelenés ideje | 1925 |
|
Behüten wirst du mich (Német)
Ich stürz mich auf dich, wie der Wind es tut hundert Hände auf banger Saat, oder die Sonne, wenn sie am Morgen, kopfüber, den Sprung in die Arme der Seen nackt, wagt.
Ich stürme dich: mein Dank dringt in dich ein. Blendendes Licht zeigt immense Wucht: Ich seh dich nicht, obwohl du da bist und du es bist, die nach Lippen sucht.
Ich seh dich nicht – Sind wir noch Menschen? Ein Trugbild schaukelt mich offenbar. Einmal, zischst du, ein einziges Mal! Danach stürze ich, für immerdar.
Einmal, zischst du noch; ich erlösche, schwarz und betäubt, mit dem Tod gezollt, doch von dir aufbewahrt, wie Sonnenlicht geschützt, von der Erde im dunklen, schweren Gold.
|