Pongrácz Lajos: Esti kép

A nap nyugszik, alkonyodik,

Est van már a faluban;

Itt ott állnak még nehányan

Szőlőben és tallóban.

Mások házuk udvarában

Kint ülnek az estvelen,

S a dologrul tanakodnak,

Mibe fognak reggelen.

Köztök andalg egy legény is,

Nem munkán, nem estvelen,

De a lyánkán; ki mos ott a

Ház előtti csermelyen.

Bár én is ott andalognék!

Mind a nyári estvelen,

Mind lyánkámon, az ha mosna,

Ház előtti csermelyen.

Die Sonne sinkt, es dämmert schon,

im Dorf ist es bald Abend;

hier stehen noch paar einige,

in Stoppeln so nachdenkend.

Andere im Hof ihres Hauses

am Abend draussen sitzen,

und sie reden über Arbeit,

was können morgen richten.

Ein junger Mann lustwandelt dort,

nicht bei Arbeit, nicht bei Nacht,

doch an Mädchen; wer Wäsche wäscht

vor dem Haus, im kleinen Bach.

Dort würde auch gern flanieren!

jeden Abend im Sommer,

dort im Wald, wenn das Mädchen wäscht,

am Bach ohne jeden Kummer.