Oláh Gábor: Nem egy húron pendülünk

Nem egy húron pendülünk, uraim, nem!
Hogy' üljek egy asztalhoz véletek,
Kik azt sem tudjátok, hogy árva népem
Milyen nyomorult és milyen beteg.

Én láttam a magyart rongy szalmaágyon,
A rideg ég takarta, mint kopott
Daróc a koldust. Rágta tompa botját,
És ma megette a köd-holnapot.

Láttam kutyákat habos selyem ágyon,
Kövérük tortán, húson nőve nőtt.
S ott szülte gyermekét a puszta földön
Vajúdó asszony, az isten előtt.

A baj közel, az isten messze, messze . . .
Várjuk, de soha nem találkozunk.
Kimart eb a magyar, még csontra se kap,
Bendőnk elapad, kihull a fogunk.

Nem, uraim, nem egy hajóban úszunk!
Bennem fajtám minden atomja fáj.
Vadít az ősi kaszt - ember az ember!
De gyilkol a rend és öl a szabály.