Kölcsey Ferenc: Himno (Himnusz Eszperantó nyelven)
|
Himnusz (Magyar)A magyar nép zivataros századaiból.
Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel; Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhödte már e nép A multat s jövendőt!
Őseinket felhozád Kárpát szent bércére, Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére. S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának, Árpád hős magzatjai Felvirágozának.
Értünk Kunság mezein Ért kalászt lengettél, Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél. Zászlónk gyakran plántálád Vad török sáncára, S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bűneink miatt Gyúlt harag kebledben, S elsújtád villámidat Dörgő fellegedben, Most rabló mongol nyilát Zúgattad felettünk, Majd töröktől rabigát Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain Ozman vad népének Vert hadunk csonthalmain Győzedelmi ének! Hányszor támadt tenfiad Szép hazám kebledre, S lettél magzatod miatt Magzatod hamvvedre!
Bújt az üldözött s felé Kard nyúl barlangjában, Szerte nézett s nem lelé Honját a hazában, Bércre hág és völgybe száll, Bú s kétség mellette, Vérözön lábainál, S lángtenger fölette.
Vár állott, most kőhalom, Kedv s öröm röpkedtek, Halálhörgés, siralom Zajlik már helyettek. S ah, szabadság nem virúl A holtnak véréből, Kínzó rabság könnye hull Árvánk hő szeméből!
Szánd meg Isten a magyart Kit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart Tengerén kínjának. Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhödte már e nép A multat s jövendőt!
|
Himno (Eszperantó)lla tempestaj centjaroj de la hungara popolo
La hungaron benu, Di', per gajec', per spikoj, sirman brakon tenu, Di', kontraií malamikoj. Nin delonge siras sort', donu gajan jaron, por Pasint' kaj por Estont' punis vi l' hungaron.
La praulojn portis vi al Karpatoj gvide, belan hejmon tie ci donis vi konfide. Kie Tisza kaj Danub' fluas kun mugado, floris la heroa trup' : gento de Arpado.
Per vi rice tra l' Eben' ondis orspikaro, ce Tokaj per via ben' gutis la nektaro. Ofte de l' sovaga turk' prenis ni trofeon, gemis Vien', fiera urb', Matias-armeon.
Sed ni pekis. dermis en vi koler' kaj dubo, kaj vi fulmojn jetis, jen, el tondranta nubo. Jetis vi kun sibla flug' sagojn de tataroj, poste ni sub turka jug' gemis dum centjaroj.
Ho, tre ofte en ci land' super niaj ostoj sonis turka vento-kant' flirtis cevalvostoj. Ofte vin, patruj' ! la id' vundis per armiloj, igis vi pro fil-perfid' la cindruj' de l' filoj.
Kasis sin la rifugant', grote glav' lin trafis, kuris, kaj en hejma land' hejmon li ne havis. Sekvis lin tra val' kaj mont' dub', cagren', amaro, ce l' piedoj sanga ond', supre fajromaro.
Fortikajo? Nun ruin' Flirtis gojhumoro? Jen, nun anstatauas gin lamentad', stertoro. Ho, liber' ne germis el sangversita tero, falas arda larmo de l' prema mallibero.
Ho, kompaton havu, Di', inter ci pereoj, ho, hungaron savu, Di', el la mar' de l' veoj ! Nin delonge siras soet', donu gajan jaron, por Pasint' kaj por Estont' punis vi l' hungaron.
|