Fodor András: Válasz egy levélre
Válasz egy levélre (Magyar)„Nem lehet folyton adni, meg adni… Rossz nézni, ahogy kínlódsz, – irod – nem embernek való.”
Hidd el, nem én akartam így. Egyszercsak kiderült, hogy mások sorsában élek, mások bűnéért szenvedek. És nincs mentség az áldozatra. Érzékenységek poklaiból az én jogom ki nem világol. Igazságomra nincsen érdem.
Hidd el, hogy nem kívántam én se forró tengerbe vetve úszni, de nem vállalta más.
Volt egy álmom, hogy lesz még valaki, akinek tetszik vállalásom, elfogad úgy, ahogy vagyok sós karcolások égő sebétől gazdagultan.
Most már tudom, hogy ez se teljesül, hisz aki nem uszik velem, erőlködéseimbe nem szerelmes, önzésnek láthat minden karcsapást, a kétségbeesést is embertől emberig.
Te még figyelsz a partról, az én időmben élsz. Te még hiszed, hogy érdemes győzködni, fönnmaradni. Én is hiszem, hogy lesz elég erőm, – de félek, folyton távolodom elszánt szeretteimtől.
|
Risposta a una lettera (Olasz)“Non si può sempre dare e dare… Fa male a veder’ come ti tormenti, -scrivi – non fa per l’uomo.”
Credimi, non son stato io a volerlo cosi. E’ emerso tutt’ad un tratto, che vivo nel destino altrui, soffro per i peccati altrui. E’ non v’è giustificazione per la vittima. Dagli inferi delle vulnerabilità il mio diritto non traspare. Non v’è merito per la mia verità.
Credimi, che non aspiravo neppure io a nuotare nel mare bollente, ma nessun altro s’impegnato.
Avevo un sogno, che ci sarà ancora qualcuno a cui piacerà il mio impegno, mi accetterà, per come sono, pien’ di salati graffi brucianti.
Oramai lo so,che non s’avvererà neppur’questo, perché colui che non nuota con me, non apprezza i miei sforzi, può considerare egoismo ogni mia bracciata, anche la disperazione dall’uomo all’uomo.
Tu mi osservi ancora dalla riva, vivi nel tempo mio. Tu credi ancora che valga la pena a persuadersi, a sopravvivere. E credo anch’io, che avrò forza a sufficienza, - ma temo, che mi stia allontanando sempre di più dai miei cari risoluti.
|