Dsida Jenő: A tó tavaszi éneke

Be jó is volt,
míg jég födött:
csend jég alatt
és jég fölött,
nagy hallgatás volt
mindenütt -
Ma minden kis nesz
szíven üt.
 
Hó- s jég takarta
volt a part
és engem is
nagy jég takart,
vastag, páncélos,
szürke jég,
közömbös, mint a
téli ég.
 
Nem bántott semmi
bántalom,
nem ártott semmi
ártalom
A szél a jégen
elszaladt,
nem borzolt fel
a jég alatt.
 
A kő a jégen
fennakadt,
nem ütött meg
a jég alatt.
Áldott, kit ily
nagy csend födött,
csend jég alatt
és jég fölött.
 
Elment a jég
jaj, mindenütt
s ma minden kis zaj
szíven üt -
vagyok mezitlen
kék elem
és testem-lelkem
védtelen.
 
Belém tekint
a cipruság,
borzol a szél,
szomorúság,
a nap is bennem
sistereg,
kővel dobál
a kisgyerek.
 
Ma minden bennem
él, mulat,
a pillanat,
a hangulat
s akár hiszik,
vagy nem hiszik,
minden madár
belém iszik.
 
Fáj az eső,
a szép idő,
a surranó
szitakötő,
minden zavar
és fölkavar
és minden csupa
zűrzavar.
 
Ha csillagoktól
csillogok,
vagy elbújtak
a csillagok,
egyszerre fáj már
estetájt
minden, mi sok-sok
este fájt.
 
Ó, emberek,
nem alhatok!
Fájdalmam a
fájdalmatok,
itt tükrözik
keresztetek,
és borzadok
és reszketek.
 

How grand it was,
under the ice:
above and below,
paradise,
all around me
calm translucence -
Now every noise:
piercing nuisance.

Snow and ice cap
covered the banks,
heavy armored
icy phalanx,
encased in ice
also was I,
indiff’rent as
winter’s grey sky.

Nothing there to
do me no harm,
I had no cause
for much alarm.
Wind passed overhead
stealthily,
not a whiff did it
disturb me.

Ice held back the
rocks and stones,
couldn’t scrape nor
crack my bones.
Blessed, by gentle
solitude,
up and under,
quietude.

Ice receded
and now every
slightest bit of
noise distracts me -
I’m a barefoot
fluid nomad,
my body and soul
lie unclad.

Cedar branches
staring me down,
gloomy breezes
ruffle my crown,
sunlight burns my
flesh from within,
youngsters' pebbles
pester my skin.

Life within me
swarming, teeming,
every moment
swelling, feeling,
you may believe
me, or may not,
every bird beak
dips in my pot.

Pains me, the rain,
and the sunlight,
every insect’s
dizzying flight,
everything stirs
and torments me,
all around an
unruly sea.

Whether the stars
sparkle on bright,
or hide, on an
overcast night,
each nightfall once
more I’m grieving
every prior
painful evening.

Oh, my brothers,
I cannot rest!
Let my pain to
your pain attest,
I reflect the
crosses you bear,
I recoil
and I despair.