Babits Mihály: Olvasás közben
Olvasás közben (Magyar)Szobámban ülök. Könyv előttem. Apró hangyák mászkálnak feketén a könyvben. Jaj... nézd... lecsusznak a világos lapról! s fejembe bizsegnek... hosszu sor... tömötten.
S mindegyik egy-egy darabkát elrabló súlyos velőm'... vékony csáp... viszi könnyen... s agyam e mindig szikra-éhes tapló, elfogy!... hál'isten... s megindúl a könnyem...
A könny, a szelíd, meleg, enyhitő... és attól oly érzékeny lesz a kedvem, amilyen nem volt száz esztendő óta.
Megáll... elég vén: meghal az idő; a fülem zúg; s lenn mélyen a szivemben örök búgássá szélesűl egy nóta.
1903. jún.
|
Während des Lesens (Német)Sitz' in Zimmer. Das Buch ist vor mir. Kleine schwarze Ameisen krabbeln in das Buch. Oh … sieh mal … sie rutschen von der hellen Seite! ‘d schwirren in Kopf herum … lange Schlange … stumpf.
Und jeder stahl nach und nach ein Stückchen von schweres Gehirn … dünne Tentakel … trägt leicht … ‘d mein Hirn, der funken hungrige Bison, es ist alle! … Gott sei Dank … ‘d ich Träne leicht …
Die Träne, das sanfte, warme, milde … Und es macht mich immer so empfindlich, wie schon seit hundert Jahren nicht mehr war.
Hielt an, … Ist alt: die Zeit, tote Gilde; meine Ohren klingeln; ‘d hört unendlich, ein Lied weitet sich wie Geflüster klar.
|