BALÁZS F. Attila : Visszaszámolás

nézem ahogy
az ágakon aszalódott
           gyümölcsöket
leszakítja a didergető szél

arra az évszakomra gondolok
valóság és ábránd mezsgyéjén
amikor forró érintésem
mint kozmikus szikra
pattintgatta rügyeidet

mint játékkockákat
rakosgattad szavaimat
te aki versben születtél

a ki nem mondott dolgok
kihunynak hulltjukban
mint augusztusi hullócsillagok

fürkészve néz a tükörbeli arc
a halál fázisait rendszerezi
az agy bonyolult szoftvere

mi marad mögöttünk?
bolygóközi hideg?
vagy lüktető csend?
a hiány algoritmusa?

a semmi sosem hiányzik
de láthatatlanul duzzad
nő, amig szétpukkan
szétszórva a hiány milliónnyi
sejtjét a rendszerben

a visszaszámolást gyakorlom
hat évtized hordalékát
                  szemlézve
örök ifjúságot ajándékozok
                                  neked
múltunk elsüllyesztett
                  albumában

guardo come
il vento rabbrividente
            stacca dai rami
la frutta insecchita
 
penso a quella stagione mia  
al confine tra realtà e fantasia
quando il mio tocco ardente
come scintilla cosmica
sbocciava le tue gemme
 
tu che sei nata nella poesia
coordinavi le mie parole
come dadi da gioco
 
le cose non dette si spengono
durante la loro caduta
come stelle cadenti d’agosto
 
scrutando guarda il viso riflesso
il complesso software del cervello
classifica le fasi della morte
 
dietro di noi cosa rimane?
freddo interplanetario?
o silenzio pulsante?
l’algoritmo della carenza?
 
il nulla non manca mai
ma, si enfia invisibilmente
cresce, fino a scoppiare
disperdendo nel sistema
le sue milioni di cellule del nulla
 
mi esercito nel conto alla rovescia
passando in rassegna le scorie
                   di sei decenni
ti dono l’eterna
                   giovinezza
nell’album sommerso del
                   nostro passato