A. Túri Zsuzsa: Lemondás

A vén Hold ma is csak egy sárga köménymag,
emlékköves úton hosszan elkísér,
felveszem az estét csillogó páncélnak,
mindíg akad álom, mely újat ígér.

Ablakodból a fény kifolyik a földre,
elmosódott szélű, amorf pocsolya,
rácsuktad az ajtót a ringató csöndre,
mosolyod ma már a győztes mosolya.

Tudom, jobb neked, ha hazudsz önmagadnak,
emléked csak ködös képek halmaza,
szavaim a közöny ágán fönnakadnak,
nélküled, mondd, hová mehetnék haza?

La Luna vecchia anche oggi è solo un seme giallo di cumino,
m’accompagna lungo la strada delle pietre rievocative,
la sera, come un’armatura splendente, mi metto indosso,
c’è sempre un sogno che promette qualcosa di nuovo.
 
Dalla tua finestra la luce si riversa sulla terra,
dai contorni indistinti pozzanghera amorfa,
hai chiuso la porta sul silenzio dondolante,
il tuo sorriso oggi è il sorriso d’un vincitore.
 
So, che per te è meglio mentire a te stesso,
la tua memoria è un insieme d’immagini sfuocati,
le mie parole s’impigliano sui rami dell’indifferenza,
senza di te, dì, dove potrei tornare a casa?