Emlékszel (Magyar)
Emlékszel?
Hányszor jártunk együtt a temetőben
gondtalan gyerekként,
november pókhálós,
nyúlós délutánjain,
tejes ködben,
vidáman,
meg persze máskor is.
Mindig halnak meg emberek.
Emlékszel?
Minden temetésen nevetőgörccsel küszködtünk,
nem, nem voltunk gonoszak,
de elég volt a másikra nézni,
ilyen hatással voltunk egymásra…
A már megásott sírgödrök
fogatlan szájakként vártak “lakóikra”,
hogy elnyeljék őket,
mi pedig lökdöstük egymást,
s ha valamelyikünk elesett,
a másik felsegítette és folytatódott a játék,
a kergetőzés a fejfák között,
a sárban.
Orrunkat facsarta a mindig nedves föld illata.
Emlékszel?
Egyszer
varjúszerű öregasszonyok,
tiszta feketében,
elfogtak bennünket egy hosszú búcsúbeszéd alatt és befogták a szánkat,
kezük,
mint a kiszáradt kenyérhaj,
reszelős,
“ejnye, gyerekek”, károgták,
szaguk :
molyirtóval kevert levendula.
Nekünk meg a könnyünk csorgott a nevetéstől.
Február környékén repedezett a föld és jajgatott a szél.
Virágokat vittünk egy sírra
egy másikról,
mert színesek voltak és beragyogták a telet.
Emlékszel?
Az omladozó keresztek között májusban bújócskáztunk,
s lógattuk lábunkat a magas sírkövekről.
Harangozónak akartunk menni,
mert állítólag könnyű munka és jól fizet.
Emlékszel?
Augusztusban fröcsköltük a vizet,
mert meleg volt,
mert fiatalok voltunk,
mert éltünk.
Most érted szól a harang
és én
magamat sajnálom.
Velem mi lesz? Feltöltő | Fehér Illés |
Az idézet forrása | http://ahetedik.hu/kategoriak/versek/item/3491-emlekszel.html |
|
Tu te souviens? (Francia)
Tu te souviens? Combien de fois nous nous sommes promenées au cimetière dans nos années d’insouciance, quand tout est plein de toiles d’araignée, l’air est collant, le brouillard est laiteux pendant les après-midis de novembre, nous, êtres joyeux, et pendant les autres mois aussi. Les gens meurent tous les jours. Tu te souviens? A chaque enterrement avons eu des fous rires, non, pas par méchanceté, mais il nous suffisait de regarder l’autre. Quelques tombes déjà creusées, comme des bouches sans dents, attendaient leur futur « résidents », pour les engloutir. Nous nous poussions en riant, quand une de nous deux est tombée dans un trou, l’autre l’aidait à remonter et le jeu pouvait continuer dans la boue. L’odeur de la terre humide nous piquait le nez. Tu te souviens ? Une fois, habillées en noir, comme les corneilles, quelques vieilles du village nous ont attrapées pendant un long discours d’adieu et nous faisaient taire, en nous mettant leurs mains rugueuses sur la bouche. Leurs doigts comme le pain sec. « Allons, allons, les enfants » croassaient-elles. Leur odeur : comme l’antimite au parfum de lavande. Nous étions prises d'un fou rire long et intense… Au mois de février la terre était fissurée, le vent geignait. Nous avons emmené quelques fleurs d’une tombe à une autre, parce qu’elles étaient lumineuses dans la grisaille. Tu te souviens ? Au mois de mai nous jouions à cache-cache entre les crois effritées et les stèles usées. Fatiguées, nous nous reposions, assises sur les tombes hautes Le métier de sonneur de cloches nous attirait. Nous avons entendu dire que c’était facile et très bien payé. Tu te souviens ? Au mois d’août nous avons souvent joué avec l’eau des fontaines, car il faisait chaud, nous étions jeunes et bien vivantes. La cloche sonne pour toi maintenant mais je suis triste pour moi-même. Que m’arrivera-t-il ?
Feltöltő | A. Túri Zsuzsa |
Kiadó | KUK |
Az idézet forrása | http://www.litera-tura.hu/a-turi-zsuzsa-emlekszel/ |
Megjelenés ideje | 2021 |
|