Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Lamartine, Alphonse de: A tengerparti kagyló (Le Coquillage au bord de la mer Magyar nyelven)

Lamartine, Alphonse de portréja
Rába György portréja

Vissza a fordító lapjára

Le Coquillage au bord de la mer (Francia)

Quand tes beaux pieds distraits errent, ô jeune fille,

Sur ce sable mouillé, frange d’or de la mer,

Baisse-toi, mon amour, vers la blonde coquille

Que Vénus fait, dit-on, polir au flot amer.

 

L’écrin de l’Océan n’en a point de pareille;

Les roses de ta joue ont peine à l’égaler;

Et quand de sa volute on approche l’oreille,

On entend mille voix qu’on ne peut démêler.

 

Tantôt c’est la tempête avec ses lourdes vagues,

Qui viennent en tonnant se briser sur tes pas;

Tantôt c’est la forêt avec ses frissons vagues;

Tantôt ce sont des voix qui chuchotent tout bas.

 

Oh ! ne dirais-tu pas, à ce confus murmure

Que rend le coquillage aux lèvres de carmin,

Un écho merveilleux où l’immense nature

Résume tous ses bruits dans le creux de ta main?

 

Emporte-la, mon ange ! Et quand ton esprit joue

Avec lui-même, oisif, pour charmer tes ennuis,

Sur ce bijou des mers penche en riant ta joue,

Et, fermant tes beaux yeux, recueilles-en les bruits.

 

Si, dans ces mille accents dont sa conque fourmille,

Il en est un plus doux qui vienne te frapper,

Et qui s’élève à peine aux bords de la coquille,

Comme un aveu d’amour qui n’ose s’échapper;

 

S’il a pour ta candeur des terreurs et des charmes;

S’il renaît en mourant presque éternellement;

S’il semble au fond d’un cœur rouler avec des larmes;

S’il tient de l’espérance et du gémissement…

 

Ne te consume pas à chercher ce mystère!

Ce mélodieux souffle, ô mon ange, c’est moi!

Quel bruit plus éternel et plus doux sur la terre,

Qu’un écho de mon cœur qui m’entretient de toi?



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://fr.wikisource.org/wiki

A tengerparti kagyló (Magyar)

Amikor tévelyeg szép lábad, kósza lányom,

a nedves part arany rojtján, a fövenyen -

mit tán Vénusz csiszol keserű tengeráron:

nyúlj a szőkés szinű kagylóért, kedvesem.

 

A tenger-ládikó mélyén nincs más hasonló,

orcáidon a pír alig ér föl vele;

odaillesztheted füledhez: búg a kagyló,

kiszűrhetetlen egy a hangok ezere.

 

Olykor ez a vihar, hullámhegyet teremtő,

mely fölmennydörög és nyomodra permetez,

olykor meg zizegő sejtelmességű erdő,

és olykor csupa halk, susogó tompa nesz.

 

A kármin ajakú kagyló megfejthetetlen

morajáról vajon nem mondhatod-e ki:

csodálatos ekhó - és öblös tenyeredben

sűrűsödnek a nagy természet zajai.

 

Vidd el, én angyalom! S eljátszadozva békén

képzeletedben úgy csitítsd el gondodat,

hogy pihentesd derűs orcád a tenger ékén,

s hunyt szemmel zajait önmagadba fogadd.

 

Ha járataiban hang zsibong garmadával,

s közülük kedvesebb csak egy megragadott,

a kagyló peremén alig csordulva által,

mint félénk vallomás, a visszaharapott -

 

ha tisztaságodat megrettenti hatalma;

ha föléled a holt szinte örökre már;

ha egy szív rejteke könnyekkel fölfakadna;

ha kínkeservet és reménységet kinál...

 

Ne emészd magadat, elemezve varázsát!

E zengő lélek én vagyok, szép angyalom!

Mi lárma örökebb a földön és mi drágább,

mint visszhangzó szivem, ha rólad álmodom?



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://mek.oszk.hu/04300/04350/04350.htm#14

minimap