Machado, Antonio: Vonaton (El Tren Magyar nyelven)
|
El Tren (Spanyol)Yo, para todo viaje ?siempre sobre la madera de mi vagón de tercera?, voy ligero de equipaje. Si es de noche, porque no acostumbro a dormir yo, y de día, por mirar los arbolitos pasar, yo nunca duermo en el tren, y, sin embargo, voy bien. ¡Este placer de alejarse! Londres, Madrid, Ponferrada, tan lindos… para marcharse. Lo molesto es la llegada. Luego, el tren, al caminar, siempre nos hace soñar; y casi, casi olvidamos el jamelgo que montamos. ¡Oh, el pollino que sabe bien el camino! ¿Dónde estamos? ¿Dónde todos nos bajamos? ¡Frente a mí va una monjita tan bonita! Tiene esa expresión serena que a la pena da una esperanza infinita. Y yo pienso: Tú eres buena; porque diste tus amores a Jesús; porque no quieres ser madre de pecadores. Mas tú eres maternal, bendita entre las mujeres, madrecita virginal. Algo en tu rostro es divino bajo tus cofias de lino. Tus mejillas ?esas rosas amarillas? fueron rosadas, y, luego, ardió en tus entrañas fuego; y hoy, esposa de la Cruz, ya eres luz, y sólo luz… ¡Todas las mujeres bellas fueran, como tú, doncellas en un convento a encerrarse!… ¡Y la niña que yo quiero, ay, preferirá casarse con un mocito barbero! El tren camina y camina, y la máquina resuella, y tose con tos ferina. ¡Vamos en una centella!
|
Vonaton (Magyar)Útjaimra könnyü poggyászt (fapadoson megyek), épp hogy a szükséges paksamétot viszem, sose hurcolok mást. Hogyha éj van, hát mivel én amúgy sem alszom el, nappal pedig nézem a tájat, hogy fut fára fa, s bár nem alszom, én bizony mégiscsak jól utazom. Szép a távolság köde: London, Madrid, Ponferrada szépek... elutazni. De az érkezés - kutya mája! És a vonat, míg szalad, mindig édes álmot ad; képzeletünk míg megéled, elfeledjük rossz gebénket. Legyen gebe, csibe, vagy mi, fő, hogy el tud igazodni! Erre milyen állomás van? Hol szállunk le mindahányan? Szemben kedves képü drága kis apáca, arca átszellemült, higgadt, mint a kínnak végtelen reményü mása. Jó vagy, gondolom, szelíd vagy, Jézus szerelmetes társa; hogy ne lehess bűnök anyja, lelked magát néki adja. Szemed mégis mint anyás gond néz miránk, asszonyok között te áldott szűzanyánk. Istent rejti, kis apáca, főkötődnek durva vászna. Két kis orcád - sárga színű tearózsák - rózsaszín volt egykoron, de szíved egy láng meggyötörte, s mára, Kereszt hitvese, fény lettél, más semmi se... Valahány szép hajadon van, jól tenné, ha kolostorban élne, mint te, drága szűz... Kiért szívem fájva vérez, hajaj, kihez vágya űz, borbélysegéd-feleség lesz!... Megy a vonat, felköhécsel, fújtat, hörren és zihál súlyos szamárköhögéssel... Életünk, mint szikra száll.
|