Hernández, Miguel: Szűnik-e hát e villám (¿No cesará este rayo que me habita Magyar nyelven)

¿No cesará este rayo que me habita

el corazón de exasperadas fieras

y de fraguas coléricas y herreras

donde el metal más fresco se marchita?

¿No cesará esta terca estalactita

de cultivar sus duras cabelleras

como espadas y rígidas hogueras

hacia mi corazón que muge y grita?

Este rayo ni cesa ni se agota:

de mí mismo tomó su procedencia

y ejercita en mí mismo sus furores.

Esta obstinada piedra de mí brota

y sobre mí dirige la insistencia

de sus lluviosos rayos destructores.

Szűnik-e hát e villám, mely dühöngő

vadakkal telt szívembe hasadást tép,

e vashámorba, hol oly szörnyű láng ég,

hogy acélt olvaszt benne a szilaj hő?

Szűnik-e végre ez a konok cseppkő

ellenem fenni meredő haját még,

mely kardként villog s merev máglyalángként,

hogy szegény szívem sikoltozva felbőg?

Nem szűnik s el sem apad ez a villám.

Mit lelkem indított működni, élni,

bőszült haraggal ön-fejemre támad:

e mennykő, mely belőlem szabadulván,

csökönyösen csak énfelém vezérli

dühét pusztító, esős sugarának.