Cisneros, Antonio: Karl Marx died 1883 aged 65 (Karl Marx died 1883 aged 65 Magyar nyelven)

Todavía estoy a tiempo de recordar la casa de mi tía
     abuela y ese par de grabados:
Un caballero en la casa del sastre, Gran desfile militar en Viena, 1902.
Días en que ya nada malo podía ocurrir.
Todos llevaban su pata de conejo atada a la cintura.
También mi tía abuela —veinte anos y el sombrero de
     paja bajo el sol, preocupándose apenas
por mantener la boca, las piernas bien cerradas.
Eran los hombres de buena voluntad y las orejas limpias.
Sólo en el music-hall los anarquistas, locos barbados y envueltos en bufandas.
Qué otoños, qué veranos.
Eiffel hizo una torre que decía "hasta aquí llegó el hombre".
Otro grabado:
Virtud y amor y cela protegiendo a las buenas familias.
Y eso que el viejo Marx aún no cumplía los veinte años de edad
bajo esta yerba - gorda y erizada, conveniente a los campos de golf.
Las coronas de flores y el cajón tuvieron tres descansos al pie de la colina
y después fue enterrado junto a I
la tumba de Molly Redgrove "bombardeada por el enemigo en 1940 y vuelta a construir".
Ah el viejo Karl moliendo y derritiendo en la marmita los diversos metales
mientras sus hijos saltaban de las torres de Spiegel a las islas de Times
y su mujer hervía las cebollas y la cosa no iba y después sí y entonces
vino lo de Plaza Vendome y eso de Lenin y el montón de revueltas y entonces
las damas temieron algo más que una mano en las naIgas y los caballeros pudieron sospechar
que la locomotora a vapor ya no era más el rostro de la felicidad universal.

"Así fue, y estoy en deuda contigo, viejo aguafiestas.”

Még nincs késő, hogy visszaemlékezzem a nagyanyám
   házára, éspedig a következő metszetek alapján:
Egy úr a szabónál, Nagy katonai parádé Bécsben, 1902.
Régi szép napok, amikor még semmi végzetes sem történhetett.
A szerencsehozó nyúllábat mindenki ott hordta az övébe tűzve.
A nagyanyám is - húszévesen, szalmakalappal a napsütésben,
   nem nagyon iparkodott
a száját összeszorítani, de a combját bezzeg igen.
Az emberek jóakaratúak voltak, és a fülük tiszta.
Anarchisták csak a music-hallban; szakállas, sálba bugyolált hülyék.
És micsoda őszök, micsoda nyarak.
Eiffel egy tornyot épített, amely azt mondta: „Lám, idáig jutott az ember!"
Aztán egy másik metszet:
Az Erény, a Szeretet és a Szorgalom a derék családok védelmezője.
És itt van ez is, melyen még húsz esztendeje sincs, hogy a jó öreg Marx
ott hever a fű alatt, - mely dús és egyenes, kimondottan golfpályának való.
A virágkoszorúk és a deszkaláda háromszor pihentek meg a
domb tövében, aztán eltemették
Molly Redgrave sírja mellé, „melyet az ellenség 1940-ben lebombázott s aztán újra felépítették".
Ó, a jó öreg Karl, aki sokféle fémet aprított üstjébe, és olvasztott össze benne,
mialatt fiai a Spiegel tornyaiból a Times szigeteire ugráltak,
a felesége pedig hagymát forrázott, és eleinte nem ment a dolog, azután meg igen, és végül
jött a Vendôme téri ügy, meg az a bizonyos Lenin, meg egy nagy csomó összevisszaság, és a végén
a hölgyek már más egyébtől is ijedeztek, mint hogy egy kéz a fenekükbe markol és az urak sejthették,
hogy a gőzmozdony nem az egyetemes boldogság arca többé.

„Így volt, és én most az adósod vagyok, te öreg ünneprontó.”