Fairy-land (Angol)
Dim vales-and shadowy floods- And cloudy-looking woods, Whose forms we can't discover For the tears that drip all over! Huge moons there wax and wane- Again-again-again- Every moment of the night- Forever changing places- And they put out the star-light With the breath from their pale faces. About twelve by the moon-dial, One more filmy than the rest (A kind which, upon trial, They have found to be the best) Comes down-still down-and down, With its centre on the crown Of a mountain's eminence, While its wide circumference In easy drapery falls Over hamlets, over halls, Wherever they may be- O'er the strange woods-o'er the sea- Over spirits on the wing- Over every drowsy thing- And buries them up quite In a labyrinth of light- And then, how deep!-O, deep! Is the passion of their sleep. In the morning they arise, And their moony covering Is soaring in the skies, With the tempests as they toss, Like-almost anything- Or a yellow Albatross. They use that moon no more For the same end as before- Videlicet, a tent- Which I think extravagant: Its atomies, however, Into a shower dissever, Of which those butterflies Of Earth, who seek the skies, And so come down again, (Never-contented things!) Have brought a specimen Upon their quivering wings. Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | http://classiclit.about.com |
|
Tündérország (Magyar)
Árnyas folyók, völgyek vak odva S erdők, ködökben gomolyogva... Alakjuk elvész: ellepik Szünetlen omló könnyeik. Az éjben rém-holdak sora Fogy és nő, nem pihen soha - Pillanatonkint megcserélve Égi helyüket, itt vagy ott: Fakó arcuk lehelletére Hamvadoznak a csillagok. S amint feléhez ér az éj, A legsötétebb leplü hold (Amely különb a többinél És versenyük győztesse volt) Meglibben, lejjebb szállva egyre, Míg súlypontja egy szörnyű hegyre, Egy óriás oromra ér, Ott roppant kőlapját fehér Fátyolként bontja szét a tájon, Kastélyokon, tanyán, lapályon, Mindenfelé az idegen Pagonyokon s a vizeken, S hol álom ül S szellem röpül, Befonja fénye Szövevénye - S aludna minden: csoda-mély Mindenben ez a szenvedély! S hajnalban ha kél e táj, Holdas fátyla égre száll, Száll a széllel, mintha szállna Albatroszok sárga szárnya... Már a tájnak az a hold Nem kell arra, ami volt. Tudniillik: furcsa sátor Volt e fátyol. De most záporként bomol Atomokra e gomoly, S ebből ama földi lepkék, Kik a menny-eget keresték És a földre szállnak ismét, (Fáj nekik a nyugalom!) Ebből hoztak valamicskét Fürge-finom szárnyukon.
Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | http://www.folioklub.hu |
|