Heaney, Seamus: Alphabets
Alphabets (Angol)I A shadow his father makes with joined hands And thumbs and fingers nibbles on the wall Like a rabbit’s head. He understands He will understand more when he goes to school.
There he draws smoke with chalk the whole first week, Then draws the forked stick that they call a Y. This is writing. A swan’s neck and swan’s back Make the 2 he can see now as well as say.
Two rafters and a cross-tie on the slate Are the letter some call ah, some call ay. There are charts, there are headlines, there is a right Way to hold the pen and a wrong way.
First it is ‘copying out’, and then ‘English’, Marked correct with a little leaning hoe. Smells of inkwells rise in the classroom hush. A globe in the window tilts like a coloured O.
II Declensions sang on air like a hosanna As, column after stratified column, Book One of Elementa Latina, Marbled and minatory, rose up in him.
For he was fostered next in a stricter school Named for the patron saint of the oak wood Where classes switched to the pealing of a bell And he left the Latin forum for the shade
Of new calligraphy that felt like home. The letters of this alphabet were trees. The capitals were orchards in full bloom, The lines of script like briars coiled in ditches.
Here in her snooded garment and bare feet, All ringleted in assonance and woodnotes, The poet’s dream stole over him like sunlight And passed into the tenebrous thickets.
He learns this other writing. He is the scribe Who drove a team of quills on his white field. Round his cell door the blackbirds dart and dab. Then self-denial, fasting, the pure cold.
By rules that hardened the farther they reached north He bends to his desk and begins again. Christ’s sickle has been in the undergrowth. The script grows bare and Merovingian.
III The globe has spun. He stands in a wooden O. He alludes to Shakespeare. He alludes to Graves. Time has bulldozed the school and school window. Balers drop bales like printouts where stooked sheaves
Made lambdas on the stubble once at harvest And the delta face of each potato pit Was patted straight and moulded against frost. All gone, with the omega that kept
Watch above each door, the good-luck horseshoe. Yet shape-note language, absolute on air As Constantine’s sky-lettered IN HOC SIGNO Can still command him; or the necromancer
Who would hang from the domed ceiling of his house A figure of the world with colours in it So that the figure of the universe And ‘not just single things’ would meet his sight
When he walked abroad. As from his small window The astronaut sees all that he has sprung from, The risen, aqueous, singular, lucent O Like a magnified and buoyant ovum -
Or like my own wide pre-reflective stare All agog at the plasterer on his ladder Skimming our gable and writing our name there With his trowel point, letter by strange letter.
|
Ábécék (Magyar)I Az apja ökle, ujja, hüvelykujja Árnyékot vet a falra: hogyha vár, Ott szuszog egy nyúl feje. Megtanulja, Tanul mást is, ha iskolába jár.
Egy hétig füstöt rajzol a táblára, Majd villás ágat: neve Y. Ez az írás. A hattyú nyaka-háta: 2, mondja is magabiztosan.
Háztető és keresztléc: ehelyett Van, aki a-t mond, és van, aki á-t. Van térkép meg nagybetűk, és lehet Jól és rosszul fogni a ceruzát.
Előbb „másolás", majd „fogalmazás", Egy ferde kapa jelzi, hogyha jó. A tanteremben csönd, tintaszag és Az ablakban a földgömb: színes O.
II A deklinációk: tiszta hosanna, Míg hasábonként szívódott bele Mind acélosabban az Elementa Latina ijesztő bőrkötete.
Mert már szigorúbb iskola oktatta, A tölgy védőszentjéről nevezett, Hol csengőszóra indult minden óra, De ő váltott a latin fórum helyett
Egy otthonosabb kalligráfiára. Itt fák voltak az ábécé betűi. A nagybetűk: almafa és virága, A sorok: árkon vadrózsa vesszői.
Mezítláb, könnyű, bő ruhában és Halk rímekkel, zsongással fürtösen Itt érte a múzsa, mint a napsütés, Aztán eltűnt a homályos sűrűben.
Új írást tanul. Mint a másolók: Fehér mezőn hajtja lúdtollait, Míg cellaajtaján rigó zörög. Aztán önfegyelem, böjt, jéghideg.
Északra szigorodnak a szabályok: Ő asztala fölé görnyed megint. Krisztus sarlóját rejtette az árok. Az írás csupasz már és Meroving.
III Fordul a Föld. Ő belép egy fa O-ba. Shakespeare-t idézi és Gravesre utal. Az iskolaablakot ledózerolta Az idő. És hol száz keresztben állt
A kéve-lambda, s a krumpliverem Ledöngölt delta-falát felpúpozták A fagy ellen, ott most fölényesen, Mint nyomdagépről hullanak a bálák.
Az ajtók fölött nincs már ómega Szerencsepatkó. Am a jelek nyelve, Mint Konstantint az égre írt csoda, Az IN HOC SIGNO, ma is úgy vezérli,
Akár az a színes földgolyó, amit Egy szellemlátó akasztott fel nála, Hogy ne csak az „egyszerű dolgokat", Hanem a világegyetemet lássa,
Ha külföldre megy. Mint az űrhajós Látja ablakán, miből vétetett: A kelő, akvatikus, tiszta O, Mint felnagyított petesejt lebeg -
Vagy ahogy én nézem, szemem kitárva A vakolót a létra tetején: Falunk meszeli, és nevünk fölírja, A fura betűket egymás után.
|