Schiller, Friedrich: An Emma
An Emma (Német)Weit in nebelgrauer Ferne Liegt mir das vergangne Glück, Nur an einem schönen Sterne Weilt mit Liebe noch der Blick; Aber, wie des Sternes Pracht, Ist es nur ein Schein der Nacht.
Deckte dir der lange Schlummer, Dir der Tod die Augen zu, Dich besäße doch mein Kummer, Meinem Herzen lebtest du. Aber, ach! du lebst im Licht, Meiner Liebe lebst du nicht.
Kann der Liebe süß Verlangen, Emma, kann's vergänglich seyn? Was dahin ist und vergangen, Emma, kann's die Liebe seyn? Ihrer Flamme Himmelsglut - Stirbt sie wie ein irdisch Gut?
|
Emmához (Magyar)Messze tűnő szürke ködkép már a boldogság nekem, csak egy csillagon időz még sóvárgó tekintetem, ám e játszi látomás csillagfény csak, semmi más.
Ó, ha hosszú, síri álom éjszakája szállna rád: könnyel úgy borítna gyászom, hogy szívemben élj tovább - ám te tündökölsz, te nem vagy halott, csak énnekem.
Édest éhező szerelmünk Emma, végetérhetett? S ami így, örökre eltűnt: szerelem volt, azt hiszed? Égi láng-e, mondd, amely földi módon hamvad el?
|