Előre megvettük a hintalovat,
De nem jött utána gyerek,
S a ló kapott nevet – Bubi – a keresztvíz alatt.
A faárak ma megfizethetetlenek,
Én meg csütörtök óta nagyon
Munkanélküli vagyok mert nagyon unom;
Hát elosztottuk a lovat kegyelemmel:
Magát a hintát kapta november,
Fejét-lábát a december,
Maradt januárnak a test meg a kengyel.
A gyárba vissza nem megyek,
Inkább a legyek egyenek.
Ott a művészetnek sírja van,
Még hogyha fizetnek is érte
Hogy sormintát pingáljak unos-untalan
A köpőcsészékre,
Mit a népek még csak körbe se röhögnek,
Sőt a közepibe köpnek.
Ettől az eb is elhullana.
Egy szabadúszó művész délig heverészhet
Na meg az asszonynak is kutyabaja.
Majd kitalálunk valami merészet.
Annának s nekem egyelőre még
Van a Bubival dolgunk épp elég.
Fűrészeld szét, a lábait kitekered,
Szögeket húzhatsz ki, hánthatod le a posztót,
Ezzel több hét is elmehet.
Sőt tanulmányozni, megérteni: az a fő,
Mert különben ki csak magadat fosztod.
Az ilyen fa keményebb mint a kő.
Felvágni, gyújtósnak valót hasogatni,
S tenni ezer ilyet.
De mindez jól fog mindkettőnkre hatni,
Jót tesz a kiizzadás, a testgyakorlat, .
De az sem rossz, ha ezek helyett
Az ember a rekaméján lábat lógat;
Pipázik, teát szürcsöl hű neje.
A lényeg: az ember így szabad lehet!
Megvan a saját műhelye,
Megvan a saját ciframénese,
A kályhában szép tüzecske mesél –
Ez a Bubimese –
A kéményben fütyörész a szél,
Az Anna dalol, az Anna kacag, az Anna él,
Az a kis munkácska meg ottan
Holnapra halasztva nyugodtan.
Ha kikapcsolják a villanyt s el lesz zárva a gáz,
S hitelbe már a sör se folyik,
Akkor már délben aludni megy a ház,
És alszunk, ameddig csak jól esik.
Hát persze megszűnik a fix fizetés,
De fő a Szabadság! Nem rágjuk a port!
Még megvan a hintalovacska, és
Így megvan a téli sport.