Rilke, Rainer Maria: Träumen XVI.

XVI

ABENDLÄUTEN. Aus den Bergen hallt es
wieder neu zurück in immer mattern
Tönen. Und ein Lüftchen fühlst du flattern
von dem grünen Talgrund her, ein kaltes.

In den weißen Wiesenquellen lallt es
wie ein Stammeln kindischen Gebetes;
durch den schwarzen Tannenhochwald geht es
wie ein Dämmern, ein jahrhundertaltes.

Durch die Fuge eines Wolkenspaltes
wirft der Abend rote Blutkorallen
nach den Felsenwänden. – Und sie prallen
lautlos von den Schultern des Basaltes.

Dittersbach, Juli 1895

XVI

ESTHARANGSZÓ. Hegyekből verődik
újra s újra vissza, egyre tompább
hangon. Lengő szellő ér, jön tovább,
völgy zöld alja hideg, ez érződik.

Fehér mezei forrás, dallamos,
döcög, mint gyermek buzgó imája;
fekete fenyveserdőt átvágja,
mint a derengés, mely évszázados.

Át egy felhő apró eresztékén
vörös korallokat dobál az est
a sziklafalakra. – S a fénylő test
lepattan a bazalt válla végén.

Dittersbach, Juli 1895