Rückert, Friedrich: A fény most fel, fel ível (Nun ist das Licht im Steigen Magyar nyelven)

Nun ist das Licht im Steigen,
Es geht ins neue Jahr.
Laß deinen Muth nicht neigen,
Es bleibt nicht wie es war.
So schwer zu seyn, ist eigen
Dem Anfang immerdar,
Am Ende wird sichs zeigen,
Wozu das Ganze war.
Nicht zage gleich den Feigen
Und klag' in der Gefahr!
Schwing auf zum Sonnenreigen
Dich schweigend wie der Aar!
Und wenn du kannst nicht schweigen,
So klage schön und klar!

A fény most fel, fel ível,
Új év jön, nagy, nyaras.
Fel a fejjel s a szívvel,
Mi mély volt, most magas.
Kezdeni mindig így kell,
Küzdj, vess, hogy majd arass.
Célt majd a vég derít fel,
Csak nyüzsögjön a kas.
Bátorságot a hit lel,
Nem fél, nem sír a vas!
Szárnyalj a mennyekig fel
Hang nélkül, mint a sas!
S ha mégis szólni is kell,
Szólj, de a szívre hass!
  
   
   
Szememben a fordítás mindig gyanús, a prózafordítás is, hát még a versfordítás, mert mint fordító nagyon is jól tudom, hogy csalás nélkül nem lehet fordítani. Ez a csalás kegyes, „becsületes” csalás, de csalás. Tizenhat évig magyar könyveket fordítottam vagy fordíttattam franciára és javítottam-szerkesztettem; a szöveget — prózát! — nagyon gyakran elkerülhetetlenül muszáj volt megerőszakolni, sőt olykor éppenséggel egy kicsit mást írni, mint amit a szerző írt,  beleelménckedni elegáns fordulatokat, hogy a könyv franciául ne legyen olvashatatlan és eladhatatlan; franciául jól tudó szerzőink nem is berzenkedtek emiatt, csak a fanciául gyengén tudók ágáltak olykor. A fenti verset nem kell eladni, de úgy kell fordítani, mintha el kellene adni. Ha a szöveg pontosan fordítja le a szavakat, mondatokat, akkor az eredmény nem vers lesz, hanem olvashatatlan nyögdécselés, márpedig az eredeti vers szerzője nem arra szánta versét, hogy ovashatatlan nyögdécselés legyen.

Pl. „Csak nyüzsögjön a kas” egyáltalán nincs az eredetiben; az a két sor ott úgy szól, hogy „A végén mutatkozik meg, hogy mire is irányult az Egész.” Nos, a kas a rím kedvéért kellett. Mert a költő számára nem csak életbölcsességek oktatása volt fontos, hanem ez az osztinátószerű rímelés is. Miért? Mert az fokozza a „fejtágítás” szentenciózus voltát: ugyanaz a két rím vonul végig a versen, mindegyik hétszer áll ott. A fordító számára ez külön nehézséget jelent.

Látszólag sikerült megbírkóznom ezzel a nehézséggel. Csakhogy  maga ez a megbirkózás is aggályos dolog. Az eredeti ugyanis, a rímek harangzúgása ellenére, sokkal kevésbé érződik bravúrosnak, virtuóznak, mint nagyon sok jó magyar vers, mint pl. Kosztolányi szuperleleményes, meglepő zsonglőrrímei, de jó pár más magyar költőé is. Német rím ugyanis csakis tiszta rím lehet, nem úgy, mint a magyar rím (= asszonánc), ezért a németben egy-egy szóra mindig összehasonlíthatatlanul kevesebb rím található, mint a magyarban.

A páratlan sorszámú sorok  rímei itt mind  főnévi igenevek,  tehát  a  kétszótagos  rím  második  magánhangzója meg  az  -n  hang eleve mechanikus, automatikus ismétlődés. Csak az előttük levő -eig- hangok váratlanok, de még azok sem nagyon; mint pl. a magyarban volna győzni – főzni – tetőzni stb.: rímnek jók ezek, de nincs bennük semmi meglepő, akárkinek eszébe juthatnak, nem kell hozzá költőnek lenni, még német vagy magyar anyanyelvűnek sem. Az egyszótagos rímek is kézenfekvőek az Aar szó kivételével. A vers rímelése tehát nyugodt, „otthonos”, sztereotip, „szegényes”, legalábbis az én magyar fülemben, de valószínűleg német fülben is.

Ám ez a szürke, sztereotip rímelés nem hiányosság!! Ez a német rímelés jellege. Magyarul is lehet ugyan szürkén, szegényesen rímelni, de annak általában nincs jó hatása, középszerű, unalmas költőre vall.

^{Azon kívül: versfordítás során többnyire nehéz főnévi igenevekkel vagy más látszólag könnyű dolgokkal látszólag (!) könnyen operálni: sokkal könnyebb leleményeskedni... Fontos, hogy a fordítás vers legyen, sőt jó vers, ne pedig unalmas klapancia.}

Csakhogy a jó magyar vers nem úgy jó, mint a jó német vers!... legalábbis nem egészen úgy jó. Ezért legjobb fordítóinknak is figyelmeztetniük illett volna minden fordításuk magyar olvasóját, mint ahogyan Rodolfo bűvész tette mindig: „Vigyázat: csalok!...