Keller, Gottfried: Tagelied
Tagelied (Német)Du willst dich freventlich emanzipieren Und aufstehn wider mich mit keckem Sinn, Ein rotes Mützlein und die Zügel führen, Du schöne, kleine Jakobinerin?
Zur Politik nun auch dein Wörtlein sagen, Die Spindel meidend in den Ratsaal fliehn? Wohl gar mit weisser Hand die Trommel schlagen, Wann einst wir gegen die Tyrannen ziehn?
Berufest dich auf meine eignen Lehren Von Freiheit, Gleichheit und von Menschenrecht? O lass, mein Kind, mit Küssen dich bekehren, Dies eine Mal errietest du mich schlecht!
Die Ketten all’, von denen ich entbinden Die Völker möchte, o Geliebte mein! Als Blumenketten eng dir umzuwinden Wird einzig nur mein Tun und Trachten sein.
Ich will dir einen festen Turm erbauen Und drin ein Kämmerlein von Seide weich; Da sollst du nur des Himmels Sterne schauen Und mich, den Kerkermeister froh und reich!
Nie lass’ ich dich dein langes Haar beschneiden, Damit dein Denken um so kürzer sei; So räch’ ich an dem Weibe Simsons Leiden Und bleibe ungeschoren, stark und frei!
Solang die lieben Nachtigallen schlagen, Leb’ ich in dir ein Stück Unendlichkeit; Doch flieht die Nacht und will’s auf Erden tagen, Eil’ ich für dich und mich zum Kampf der Zeit.
|
Nappali dal (Magyar)Emancipálnád magad, kötekedve s büszkén ellenem lázadnál talán? Vörös sapka kellene, és kezedbe a gyöplű, szép jakobinus-leány?
A politikába is beleszólnál? Orsód a parlamentért eldobod? S majd a zsarnokot döntő indulónál lágy kacsóddal te vernéd a dobot?
Ember-jogok, egyenlőség, szabadság nevében szólsz, és rám hivatkozol? Tűrd, kedves, inkább csókjaim hatalmát; ez egyszer nem értettél mégse jól.
Mert amelyeket letépnek a népek nyakáról, angyalom, a láncokat virágfüzérként szorosan körébed fonni: ez az én szívem vágya csak.
Egy tornyot is építek majd neked, s benn a toronyban szép, lágy selyem szobát, hogy mást se láss, mint csillagot, meg engem, a zárka boldog, gazdag zsarnokát.
Hosszú hajad sosem hagyom levágni, hogy annál kurtább legyen az eszed; Sámsonért rajtad fogok bosszut állni, s erős, szabad, mert nyíratlan leszek!
Míg a csalogány édes dala csattog, benned egy korty végtelent élvezek; de ha virrad, kettőnkért vívni harcot, korunk küzdőterére sietek.
|