Keller, Gottfried: Az éj(szaka) csendje (Stille der Nacht Magyar nyelven)
Stille der Nacht (Német)Willkommen, klare Sommernacht, die auf betauten Fluren liegt! Gegrüßt mir, goldne Sternenpracht, die spielend sich im Weltraum wiegt!
Das Urgebirge um mich her ist schweigend wie mein Nachtgebet; weit hinter ihm hör’ ich das Meer im Geist und wie die Brandung geht.
Ich höre einen Flötenton, den mir die Luft von Westen bringt, indes herauf im Osten schon des Tages leise Ahnung dringt.
Ich sinne, wo in weiter Welt jetzt sterben mag ein Menschenkind - und ob vielleicht den Einzug hält das vielersehnte Heldenkind.
Doch wie im dunklen Erdental ein unergründlich Schweigen ruht, ich fühle mich so leicht zumal und wie die Welt so still und gut.
Der letzte leise Schmerz und Spott verschwindet aus des Herzens Grund: Es ist, als tät der alte Gott mir endlich seinen Namen kund.
|
Az éj(szaka) csendje (Magyar)Üdvözöllek, nyáréjszaka, mely harmatos réten nyugszik! Köszöntelek, csillagpompa, mely játszva az égen úszik!
Körülöttem az őshegység csöndes mint az imádságom: A távoli hullámverést hallom lelki citerámon.
Hallom a fuvola hangját nyugati szél hozza felém, és ott keleten közben már egy új nap tárul most elém.
Lehet, hogy e nagy világban éppen most egy gyermek meghal, 's lehet, hogy ott egy kis házban újszülött jön nagy robajjal.
De mint ott a sötét völgyben egy ismeretlen csend honol, engem most itt a bensőmben a világ már nem ostromol.
Halk fájdalom, fájdalmas gúny eltűnik a szív mélyéről; bűnömnél Isten szemet huny 's megbiztosít hűségéről.
|