Heine, Heinrich: [Holdfényittas hársvirágok] (Mondscheintrunkene Lindenblüten Magyar nyelven)

Mondscheintrunkne Lindenblüten,
Sie ergießen ihre Düfte,
Und von Nachtigallenliedern
Sind erfüllet Laub und Lüfte.
 
Lieblich läßt es sich, Geliebter,
Unter dieser Linde sitzen,
Wenn die goldnen Mondeslichter
Durch des Baumes Blätter blitzen.
 
Sieh dies Lindenblatt! du wirst es
Wie ein Herz gestaltet finden;
Darum sitzen die Verliebten
Auch am liebsten unter Linden.
 
Doch du lächelst, wie verloren
In entfernten Sehnsuchtträumen -
Sprich, Geliebter, welche Wünsche
Dir im lieben Herzen keimen?
 
Ach, ich will es dir, Geliebte,
Gern bekennen, ach, ich möchte,
Daß ein kalter Nordwind plötzlich
Weißes Schneegestöber brächte;
 
Und daß wir, mit Pelz bedecket
Und im buntgeschmückten Schlitten,
Schellenklingelnd, peitschenknallend,
Über Fluß und Fluren glitten.
 
 

»Holdfényittas hárs virága
Árasztja az illatfelhőt,
S fülemülerajnak dala
Tölt be lombot és levegőt. «

»Milyen bájos, én hercegem,
Hársfa alatt ülni szótlan,
Ha a holdból arany selyem
Falevélen általvillan. «

»Nézd e hárslevelet! látod,
Formája tisztán szív-alak;
Ezért szőnek gyakran álmot
szerelmesek hársak alatt. «

»De te mosolyogsz; mint az, ki
tépelődik szenvedélyén -
Mondd, szerelmem, milyen vágyak
Gerjednek most szíved mélyén?«

„Ó, bevallom, szerelmesem,
A leggyönyörűbb az lenne,
Ha zord északi szél által
Fehér hóförgeteg jönne;”

„Mi pedig, prémbe takarva
Színes szánon csörgőn-zörgőn,
Vígan ostort pattogtatva,
Siklanánk át hegyen-völgyön.”>

(1844)

Forrás: Új versek, Új tavasz, XXXI.