Goethe, Johann Wolfgang von: Abschied
Abschied (Német)War unersättlich nach viel tausend Küssen – Und mußt mit einem Kuß am Ende scheiden. Nach herber Trennung tief empfundnen Leiden War mir das Ufer, dem ich mich entrissen,
Mit Wohnungen, mit Bergen, Hügeln, Flüssen, Solang ichs deutlich sah, ein Schatz der Freuden; Zuletzt im Blauen blieb ein Augenweiden An fernentwichnen lichten Finsternissen.
Und endlich, als das Meer den Blick umgrenzte, Fiel mir zurück ins Herz mein heiß Verlangen; Ich suchte mein Verlornes gar verdrossen.
Da war es gleich, als ob der Himmel glänzte; Mir schien als wäre nichts mir, nichts entgangen, Als hätt ich alles, was ich je genossen.
|
Búcsú (Magyar)Ezer meg ezer csókkal jól nem laktam, Végűl pedig egygyel bucsúzni kellett. Hogy vérzett e szegény szív! Mind a mellett A partban, melytől kínnal elszakadtam -
Míg láthatám, a völgyben, a patakban Mint múlhatatlan kincsben kedvem tellett... Még akkor is, midőn csak mint lehellet Uszott körűltem kékes árnyalatban.
S hogy ez is foszlott s minden puszta lég volt, Szívembe vissza forrt a vágy s a kincsen, Melytől elestem, búsan eltűnődtem:
Egyszerre fényre gyúlt a magas égbolt S érzem, hogy veszve semmi, semmi sincsen, S mind bennem van, mi kedves volt előttem.
|